2010. november. 02. 09:16 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 02. 09:14 Gazdaság

Pluszban nyitott a BUX, kivárnak a befektetők

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,47 pontos emelkedéssel, 23.176,16 ponton nyitott kedden, a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 0,13 százalékkal erősödött. A nyitás előtt az MTI által megkérdezett szakértők azt mondták, mérsékelt emelkedésre, de inkább kivárásra számítanak a keddi kereskedésben.

Mohos Imre, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője kis mértékű pozitív változást vár a BÉT keddi nyitásában, mivel hétfőn enyhe pozitív hangulat volt a nyugat-európai börzéken. A szakértő azonban mindehhez hozzátette: a piacokat befolyásoló döntést szerdán hozzák nyilvánosságra Amerikában. A Fed ugyanis ekkor jelenti be, mekkora összeget is mozgat meg az esedékes kötvény aukción. Ez a bejelentés nagy mértékben hat majd a következő napokban a világ értékpapírpiacaira. Addig azonban marad a várakozás.

Gerőcs Tamás, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője nem számít kedden jelentős változásra a BÉT-en, a piacon szerinte kivárás lesz tapasztalható. A szakértő osztja kollegája véleményét, miszerint a szerdai Fed-döntés lesz a meghatározó a piacokon a következő napokban, amit befolyásolhat az Amerikai Egyesült Államokban zajló időközi választás eredménye is, mert meghatározhatja a kormány mozgásterét. A CIB Bank elemzői írott elemzésükben arra emlékeztetnek, hogy kedden nem közölnek fontos adatot a tengerentúlon. Európában pedig a végleges októberi feldolgozóipari menedzser indexet kedden teszik közzé, ez nagyjából megegyezhetnek az előzetes becslésben szereplő értékekkel. Hétfőn alacsony forgalom, magas volatilitás és befektetői kivárás jellemezte a piacokat. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,26 pontos, 0,19 százalékos emelkedéssel, 23.146,69 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A Mol ára nem változott, 20.750 forintot ért záráskor, forgalma 2,1 milliárd forintot ért el. Az OTP részvények ára 48 forinttal, 0,83 százalékkal 5.800 forintra erősödött, forgalmuk 5,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,40 százalékkal 563 forintra csökkent, forgalma 947,9 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 10 forinttal, 0,02 százalékkal 46.500 forintra nőtt, a részvények forgalma 718,4 millió forintot ért el.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.