Emelete éves eredménytervét a Sony
A várakozásokat messze túlszárnyaló negyedéves eredmények mellett 17 százalékos profitprognózis-emeléssel járult hozzá a befektetők hangulatának javulásához a Sony.
Japán elsőszámú elektronikai exportőre a március végén záruló üzleti évben immár 70 milliárd jenes (868 millió dolláros) adózott eredményre számít, ez 10 milliárd jennel haladja meg a korábbi prognózisban szereplő összeget. A jen erősödése miatt ugyanakkor az árbevételtervet 7600 milliárd jenről 7400 milliárd jenre csökkentette a cégvezetés.
A szeptember végén zárult második üzleti negyedév eredményeinek is örülhettek a befektetők: a Sony adózott eredménye 31,1 milliárd jen volt – kerek 20 milliárd jennel több, mint a Bloomberg-konszenzus.
A Sony a pénteki zárás után tette közzé gyorsjelentését. A pénteki kereskedést a részvényárfolyam 1,4 százalékos mínuszban zárta; az év eleje óta a kurzus 0,8 százalékkal emelkedett (miközben a Nikkei 13 százalékkal csökkent).
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.