Több magyar Opel-beszállítót szeretne az ITDH
A magyar beszállítók számának növelését szorgalmazza az ITD Hungary – Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség az Opel szentgotthárdi gyárában, ahol 2012-től fokozatosan három új motorcsaládot kezdenek el gyártani – írta az AutoPro.hu járműipari szakportál.
Az interjúban Solt Tamás, a General Motors Powertrain Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, nagy az elvárás a magyar beszállítók számának növelését illetően, s ezzel is magyarázható, hogy az ITD Hungarytól szervezett formában kapják azt a listát, amelyen a lehetséges beszállítók szerepelnek.
Hozzátette viszont azt is, hogy a beszállítók kiválasztásáról a németországi központban döntenek, a szentgotthárdi gyár vezetése csak ajánlásokat tud tenni a központnak, amit meg is tesznek.
Solt Tamás az interjúban szól arról is, hogy a következő évben 80-90 fővel, 2012-2015 között pedig évente 200-250 fővel kívánják növelni a foglalkoztatottak létszámát a szentgotthárdi gyárban.
Az ügyvezető igazgató szerint a létszámbővítéshez szükséges munkaerő nagy része a régióban megtalálható. Elsősorban operátorokra, technikusokra és karbantartókra lesz szükség, de keresnek majd 40-60 felsőfokú végzettségű embert, főként mérnököt is.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.