2010. október. 06. 08:11 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 06. 09:37 Gazdaság

A forint erősödése lassulhat

Szerda reggel a forint 269,55/euró volt vételi oldalon, hajszállal jobb a keddi késői 269,60/eurónál. A svájci frankkal szemben 201,72/franknál tartott, ez 0,13 százalékkal gyengébb a kedd estinél.

Az utóbbi napokban, londoni elemzők szerint, a kormány új, piacnak tetsző költségvetési retorikája, az önkormányzati választások után is megerősített, 3 százalék alatti jövő évi hiánycél, az Opel, az Audi és a Mercedes több százmillió eurós magyarországi beruházási tervei és az utóbbi hetek viszonylag jó nemzetgazdasági adatai erősítették a forintot, az egyidejűleg gyengülő dollár támogatásával.

Az irányzatot a múlt hét óta az is ösztönözte, hogy a fejlett térségekben bizonytalan gazdasági kilátások és biztosan sokáig alacsony kamatok a kockázatosabb, nagyobb hozamú felzárkózó piacokra terelik a befektetők érdeklődését. Mindazonáltal több elemző figyelmeztet, hogy ez a kisebbfajta forintroham kiigazítás miatt lassulhat, miután kedden véget ért a hatnapos zuhanás a nyugat-európai értékpapírpiacokon, írta szerda reggel a Dow Jones hírügynökség.

A forint kedden 1,34 százalékkal, a cseh korona 0,04 százalékkal, a lengyel zloty 0,37 százalékkal javult az euróval szemben.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.