Már a név is megvan: jövőre indul az APEH és a vámhivatal összevonása
Jövő év elején, 2011. január 1-jén indul el az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) és a Vám- és Pénzügyőrség integrációja; az új szervezet várhatóan Nemzeti Adó- és Vámhivatal néven fog működni önálló kormányhivatalként – közölte Varga Árpád, az APEH elnökhelyettese pénteken Szegeden.
Az összevonás eredményeként egy kézbe kerül a költségvetési bevételek nyilvántartása, beszedése és ellenőrzése – mondta a szakember a 48. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott előadásán. A párhuzamosságok felszámolása költségcsökkentést is eredményez, az egyablakos rendszer kialakítása pedig az adóalanyok számára is egyszerűbbé teszi az ügyintézést – tudatta az elnökhelyettes.
2011. január 1-jével csak a vezetői szintek olvadnak össze, a szakfőosztályok önállóak maradnak, egészen addig míg az egységes folyószámlarendszer nem alakul ki. A szervezet élén elnök áll majd, az ő munkáját a bűnügyi, a vám, az adó, az informatikai és a gazdasági területért felelős elnökhelyettes segíti majd – mondta Varga Árpád. Az integráció nyomán egy intézményrendszerbe kerül az adóhivatal 15 ezer és a vám- és pénzügyőrség 7 ezer alkalmazottja. A szakember szerint azonban nem szabad lebecsülni az eltérő szervezeti kultúrából fakadó nehézségeket, komoly feladat lesz a fegyveres és a civil testület szemléletbeli különbségeinek áthidalása.
Az elnökhelyettes úgy látja, az adóhivatal 90 milliárd és a vám- és pénzügyőrség 40 milliárd forintos éves költségvetése fedezni fogja a működési költségeket. Az összeolvadás során szükségszerűen közelíteni kell a két szervezet munkavállalóinak bérezését – tette hozzá. Varga Árpád előadásában kitért arra is, világtendencia a két szervezet összevonása, a szakember példaként Észtországot említette, ahol három esztendő alatt valósult meg az adó- és vámhivatal integrációja.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.