2010. szeptember. 27. 10:55 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 27. 10:44 Gazdaság

Visszakövetelik a repülőteret a Balatonnál

Visszaköveteli a veszprém-szentkirályszabadjai repteret a két település önkormányzata a Budawest Zrt.-től, amelynek négy évvel ezelőtt adta el a 440 hektáros területet bruttó 1,2 milliárd forintért; az ügyben évekig elhúzódó per várható – írta a Népszabadság.

A települések 2006 elején térítésmentesen kapták meg a magyar államtól az ingatlant azzal a kikötéssel, hogy azon egy nemzetközi polgári repteret kell kialakítani. A beruházási kötelezettség az adásvétel után átszállt az angol-amerikai-magyar tulajdonban lévő Budawest Zrt.-re, ám a cég mindeddig nem kapta meg a fejlesztéshez szükséges engedélyeket.

A négy évvel ezelőtt kötött kontraktusban a projekt első ütemére szabott határidő a napokban lejárt, a vita most arról folyik, hogy kinek róható fel a késlekedés.

A lap szerint a Budawest joggal hivatkozhat arra tényre, hogy a projekt megvalósítása elsősorban a hiányzó hatósági engedélyek miatt csúszik, az érintett önkormányzatok azonban úgy vélik, a cég valójában nem is akarta végrehajtani a beruházást.

A két településnek így várhatóan pert kell indítania az adásvételi szerződés felbontásáért – írt a Népszabadság.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.