2010. szeptember. 01. 12:45 MTI Utolsó frissítés: 2010. szeptember. 01. 12:44 Gazdaság

Új belső szabályzat szerint működik a PSZÁF

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szeptembertől új szervezeti és működési szabályzat szerint végzi feladatait, a változás célja az, hogy hatékonyabb legyen a felügyeleti munka – közölte a felügyelet szerdán.

A közlemény szerint a változások lehetővé teszik azt is, hogy a pénzügyi intézményeket magas színvonalon ellenőrizze a PSZÁF, s hangsúlyosan védje a fogyasztók érdekeit.

A közlemény emlékeztet arra, hogy július elején a PSZÁF élén vezetőváltás történt, módosult a felügyeletről szóló törvény, illetve új elvárások fogalmazódtak meg a felügyeleti munkával kapcsolatban. A változások keretében az elnök munkáját immár két alelnök segíti, megosztva az ellenőrzési és a fogyasztóvédelmi feladatokat, s a korábbiakhoz képest egyértelműen elkülönül a vizsgálati és a jogérvényesítési terület.

A szervezeti átalakulás lehetővé teszi az átfogó piaci ellenőrzéseket, a helyszíni vizsgálatok erősítését és a különböző piaci szereplők, például a közvetítők egységes kezelését. Emellett a PSZÁF az eddigieknél aktívabban vesz részt a pénzügyi szektorra vonatkozó szabályozási munkákban.

Az új struktúra révén megerősödött a fogyasztóvédelmi szakterület, egyértelműbbé váltak a hatáskörök és a feladatok. A határozottabb, kezdeményezőbb felügyeleti szerepvállalás az érdemibb, eredményesebb fogyasztói érdekvédelmet szolgálja - áll a közleményben.

A PSZÁF közölte azt is, hogy fokozott figyelemmel kíséri a piaci történéseket, s hangsúlyt kap a lakosság pénzügyi kultúrájának fejlesztése, a fogyasztók tájékoztatása is. Egyablakos ügyfélszolgálat jött létre, amely segíti a lakossági panaszok, észrevételek és kérelmek alapos, pontos kezelését.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.