2010. augusztus. 23. 15:20 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 23. 15:19 Gazdaság

Elemzők: a közeljövőben nincs esély a kamatcsökkentésre

Az alapkamat szinten tartásáról szóló hétfői jegybanki döntés után az elemzők a közeljövőben sem számítanak a kamatszint csökkenésére.

A várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamat 5,25 százalékos mértékén a monetáris tanács hétfőn. Ez sorrendben a negyedik olyan ülés volt, amelyen a tanács nem változtatott a kamaton. Korábban a tavaly júliusi 9,50 százalékos szintről a monetáris tanács minden hónapban csökkentett, és ez év áprilisáig összesen 4,25 százalékkal mérsékelte az alapkamatot a jelenlegi szintre.

Kovács Roland, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője továbbra sem számít arra, hogy az év vége előtt újabb kamatcsökkentés következne. A szakértő úgy véli: bár az elmúlt időszakban látott befektetői hangulatjavulás megmutatkozott Magyarország kockázati megítélésében és az euró/forint árfolyamban is, a tartásról szóló döntés feltehetően meggyőző többséggel született. Az IMF és a magyar kormány közötti tárgyalások megszakadása, és ezzel együtt a magyar államadósság jövőbeli refinanszírozása körüli bizonytalanságok még több hónapon át óvatosságra inthetik a befektetőket és a monetáris tanács tagjait is − fejtette ki az Equilor elemzője.

Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfoliómenedzsere szerint annak ellenére, hogy az IMF-tárgyalások félbeszakadása nem okozott tartós pánikot a piacon, maradtak azért jelentős bizonytalansági tényezők − amit jól mutat, hogy az ország kockázatosságát tükröző különböző felárak továbbra sem tudtak visszarendeződni a májusi szintekre. A szakember várakozása szerint a legfrissebb inflációs jelentésben a jegybank ismét felfelé módosítja a várt inflációs pályát a gyengébb forint és az emelkedő élelmiszerárak miatt.

A cél feletti inflációs érték egyelőre nem kell, hogy monetáris szigorítást eredményezzen, hiszen a belső fogyasztás továbbra is rendkívül nyomott, a bérnövekedési ütem csökken, a maginfláció alacsony szinten van. Ilyen előrejelzés mellett azonban egy esetleges kamatcsökkentés esélye a közeljövőben is minimális, különösen úgy, hogy az ország sérülékenysége szempontjából kritikus svájci frank/forint árfolyam gyenge szinten van, annak ellenére, hogy a globális hangulat inkább kockázatkedvelő.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.