2010. augusztus. 04. 09:55 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 04. 10:19 Gazdaság

Az OMV nagyot növelt a profitján a második negyedévben

Az osztrák OMV olaj- és gázipari vállalat 338 millió eurós adózott eredményt jelentett szerdán a második negyedévről kisebbségi részesedések nélkül, több mint kétszer nagyobbat a tavalyi második negyedévi 144 milliónál, meghaladva az elemzők átlagosan 283 milliós előrejelzését is.

A jelentős eredményjavulást az emelkedő olajárakkal és a szélesedő finomítási haszonréssel magyarázták a cégnél. A haszonrés a második negyedévben hordónként 3,39 dollárnak felelt meg az első negyedévi 2,92 dollár, a tavalyi utolsó negyedévi 79 cent, illetve a tavalyi második negyedévi 1,64 dollár helyett. A bevétel 5,73 milliárd euró volt, 39 százalékkal haladta meg a tavalyi második negyedévit.

Ezzel az első félévben az OMV adózott eredménye 684 millió euró volt kisebbségi részesedések nélkül, közel négyszer több a tavalyi első félévi 185 milliónál. A félévi bevétel, 11,015 milliárd euró, 31 százalékkal több a tavalyi első félévi 8,404 milliárdnál.

Tavaly az OMV adózott eredménye kisebbségi részesedések nélkül 572 millió euró volt, kevesebb mint a fele a 2008-as 1,374 milliárdnak. Erre az évre nem adtak számszerű előrejelzést a vállalatnál.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.