2010. június. 21. 16:18 hvg.hu/MTI Utolsó frissítés: 2010. június. 21. 16:44 Gazdaság

Mangold: vészjelzés a WAZ szerbiai kivonulása

A Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) német lapkiadó konszern kivonulása a szerbiai piacról aggodalomra ad okot a lehetséges befektetők körében – tette közzé a német gazdaság szereplőinek kelet-európai érdekképviseleti bizottsága (Ostausschuss der Deutschen Wirtschaft).

„Reménykedem benne, hogy a bejelentett kivonulást vészjelzésként értékelik és a befektetési feltételek javulásához vezet majd” – írta közleményében Klaus Mangold, a bizottság elnöke. Kiemelte, hogy az esseni székhelyű lapkiadó „jelentősen hozzájárult a modern szerbiai médiaszektor fejlődéséhez és az ország uniós kapcsolatainak szorosabbra fűzéséhez. A WAZ felkészült arra, hogy tovább növelje üzleti érdekeltségét Szerbiában, de „az ellenállás az utóbbi időben elszabadult” – tette hozzá Mangold.

A bizottsági elnök emlékeztetett rá, hogy Szerbiában a német közvetlen tőkebefektetések összege az elmúlt öt évben több mint megnégyszereződött és a belgrádi kormány januárban több olyan intézkedést is hozott, ami tovább javította a befektetések üzleti feltételeit. „A WAZ csoport kivonulása árnyékot vethet ezekre a nyilatkozatokra” – mondta Mangold, aki reményét fejezte ki, hogy létezhet még olyan megoldás, amely lehetővé tenné a WAZ további működését Szerbiában. „A labda a szerb oldalon van. A bizottság folyamatosan figyelni fogja, hogyan bánnak ezzel a fontos befektetővel.”

Az esseni óriáscég az MTI beszámolója szerint hónapok óta tűz alatt van Szerbiában. Előbb kétes üzletemberekkel való együttműködéssel vádolták, majd pedig azzal, hogy "megzsarolta" a szerb állami vezetést: ha a kiadó nem szerezhet többségi részesedést a Vecsernje novoszti című országos napilapban, kivonul a szerb piacról, és lobbizni fog Szerbia uniós csatlakozása ellen. A médiacsoport – amelynek magyarországi portfóliójába tartozik többek között a HVG hetilap és a hvg.hu is – visszautasította a vádat. Közleményében elismerte, hogy Bodo Hombach levelet írt Tadics elnöknek, de azt állította, a levélben az igazgató arra kérte az államfőt, "segítsen a médiacsoportnak abban, hogy a törvényekkel összhangban, tisztességes módon menjen végbe a piacról történő kivonulás". A WAZ közleményben cáfolta azokat a találgatásokat is, amelyek szerint a csoport németországi gazdasági problémák miatt vonul ki Szerbiából, illetve, hogy más, dél-európai országokban is megszüntetné tevékenységét.

A német lapkiadó 50 százalékos tulajdonosa a Politika című szerb országos napilapnak, és többségi részesedése van az újvidéki Dnevnik című napilapban, emellett országos kioszkhálózatot is működtet Szerbiában.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?