2010. május. 25. 18:00 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 25. 17:49 Gazdaság

Októbertől nem lenne korlátja az állami cégvezetők fizetésének

Az új vagyontörvény hatályon kívül helyezné azt a rendelkezést, amely kimondja: a köztulajdonú cégek vezetőinek havi díjazása legfeljebb kétmillió forint lehet.

A Fideszes Matolcsy György és Fónagy János által benyújtott, az állami vagyonnal felelős gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról szóló törvényjavaslat − amelynek részletes vitáját kedden folytatják le a parlamentben − egy passzusa újrarendezi az állami és önkormányzati cégek vezetőinek fizetését. A javaslat szerint csak 2010. szeptember 30-ig kellene alkalmazni azt a bekezdést, amely kimondja, hogy a köztulajdonban lévő gazdasági társasággal munkaviszonyban álló munkavállaló havi személyi alapbére, valamint vezető tisztségviselőjének havi díjazása legfeljebb a Magyar Nemzeti Bank elnöke tárgyévi összes keresete egytizenkettedének az egynegyede lehet, azaz maximum kétmillió forint.

Az Országgyűlés tavaly november 9-én fogadta el az állami tulajdonban lévő cégek vezetőinek fizetését korlátozó törvényt. Az Országgyűlés 181 igen, 19 nem szavazattal, és 151 tartózkodással fogadta el az előterjesztést, az indítványt csak a szocialisták támogatták.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?