Simor: Orbán Viktor kijelentései a politika világába tartoznak
Nem kívánom kommentálni Orbán Viktor délelőtti, az MNB vezetésére vonatkozó mondatatait, a Fidesz elnökének kijelentései a politika világába tartoznak – felelte újságírói kérdésre Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, a hétfői sajtótájékoztatón.
A jegybank elnöke elmondta: amennyiben ismét szóba kerül az MNB és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összevonása, amiről a múlt évben már volt konzultáció a jelenlegi kormánnyal, akkor ezt a konzultációt ismét le kell folytatni.
Az MNB a hétfői kamatdöntéssel reagált a parlamenti választások eredményeire – jelentette ki Simor András. Emlékeztetett arra, hogy a jegybank elsődleges célja az árstabilitás, másodsorban, ennek veszélyeztetése nélkül, a mindenkori kormány gazdaságpolitikájának támogatása.
Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóján úgy nyilatkozott: kétséges, hogy az MNB és a PSZÁF ellátják azokat a feladatokat, amire létrehozták őket. A két szervezet megújítására, összevonására, az esetleges személyi változásokra vonatkozó kérdésre azt válaszolta: majd a frakciókkal megvitatják, megváltozatják-e a két szervezetről szóló törvényeket. Úgy fogalmazott: az MNB-re büszkék szeretnénk lenni, "beleértve a vezetőit is, az nem offshore-lovagok szálláshelye".
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.