2010. április. 21. 16:55 MTI Utolsó frissítés: 2010. április. 21. 16:57 Gazdaság

PM: jelentősek a fel nem használt tartalékok a költségvetésben

A Pénzügyminisztérium (PM) szerint jelentősek a fel nem használt tartalékok a 2010-es költségvetésben, és május végén az államháztartás közel olyan jó helyzetben lesz, mint 2002-ben, az akkori kormányváltás idején.

A PM szerdán annak kapcsán reagált az MTI-nek, hogy Varga Mihály, a Fidesz alelnöke keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: a gyengébb gazdasági teljesítményből fakadó kisebb adóbevételek, illetve az állami cégek több száz milliárdos veszteségei miatt a költségvetési hiány mértéke május közepére elérheti a teljes évre tervezett 3,8 százalékot. 

Az MTI-nek megküldött közleményben a PM azt írja: nem igaz az az ellenzéki állítás, miszerint a költségvetési hiány eléri az egész évre tervezett 80 százalékát mire a kormányváltás megtörténik. Emlékeztetnek arra: a költségvetés elfogadásakor a parlament összesen 205 milliárd forintos, a korábbi évekhez képest nagyobb tartalékállományról döntött, e tartalékoknak pedig több mint 91 százaléka rendelkezésre áll. 

A PM közlése szerint érintetlen az 50 milliárd forintos kamatkockázati, a 98 milliárd forintos stabilitási tartalék, csupán az 57 milliárd forintos általános tartalékból használtak fel, de ennek nagyságrendje sem több mint 17 milliárd forint. Mint kiemelik, a pénzforgalmi hiány várhatóan május végén az egész évre várható 82 százaléka lesz, vagyis annyi, mint 2002-ben, amikor az előirányzathoz képest a hiány 81 százalékot tett ki. Hozzáteszik azt is: a jelenlegi költségvetési folyamatok sajátosságából, szezonalitásából adódik, hogy az első negyedévben az időarányosnál lényegesen magasabb a hiány, amit az év második felében a lényegesen kedvezőbb egyenlegek egyensúlyoznak.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?