2010. február. 26. 09:47 MTI / hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. február. 26. 10:14 Gazdaság

Soha ennyit nem fizettek még: Batman lenyomta Supermant – fotó

Superman után Batmanért is megadták az egymillió dollárt: ennyit fizetett ugyanis egy rajongó egy 1939-es képregénykötetért, amelyben először jelent meg a denevérember.

Így csinált Batman 10 centből több mint egymillió dollárt. Csak 71 évébe került
wikipedia.com

A dallasi Heritage Auction Galleries helyi idő szerinti csütörtöki aukcióján egymillió 75 ezer dollárért kelt el a Detective Comics 27. kötetének egy ritka példánya. Sem az eladó, sem pedig a vevő nem akarta felfedni kilétét.

„Ez felülmúlta minden várakozásunkat, hiszen ez a legmagasabb összeg, amelyet képregényért valaha is fizettek” – mondta az aukciósház egyik vezetője, Barry Sandoval. „Mondhatjuk, hogy Batman, legalábbis ezúttal, fityiszt mutatott Supermannek”.

Arra célzott, hogy a Superman első „címlapjáért” hétfőn egymillió dollárt fizetett egy szintén névtelen vevő. A csütörtökön elárverezett képregénykötetet a mostani eladó még 1960-ban vette, mindössze száz dollárért.

A füzet borítóján – amelyet Bob Kane tervezett – Batman világossárga háttér előtt, kötélen lengedez a város felett. „Ez a címlap a képregényborítók egyik leghíresebbje” – közölte Sandoval.

zöldhasú
Hirdetés