2010. február. 04. 13:35 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. február. 04. 13:30 Gazdaság

Két és fél milliárd forintból bővül a Gyulai Várfürdő

Közel 900 négyzetméter vízfelülettel új családi élményfürdő épül a Gyulai Várfürdőben; a projekt összköltsége 2,5 milliárd forint, amelyből 1,25 milliárd forintot az unió és a központi költségvetés fedez – jelentette be az önkormányzati miniszter.

Varga Zoltán elmondta: a kormány kiemelt fejlesztéssé nyilvánította a várfürdő bővítésének terveit, így a mostani döntéssel együtt immár több mint 10 milliárd forint támogatásban részesült Magyarország hét – közöttük a zalakarosi, a hévízi, a szegedi és a hajdúszoboszlói – fürdő.

A termálvízkincs további hasznosításával, átgondolt fejlesztésekkel és hosszú távú beruházásokkal pedig nemcsak új munkahelyek teremtődnek, hanem a megélénkülő idegenforgalom további lehetőségeket teremt a szolgáltatóknak, sőt újabb befektetéseket generálnak.

Varga Zoltán szerint a fürdő- és gyógyturizmus jelentős gazdasági és társadalmi haszonnal jár, ezért az Új Magyarország Fejlesztési Terv is kiemelt célként kezeli a termálvizes gyógyhelyek és fürdők fejlesztését, valamint a fürdőkre épülő egészségügyi szolgáltatások bővítését.

A regionális operatív programok forrásaiból átlagosan 20 százalék fordítható a turizmusra, ami a 2013-ig tartó időszakban mintegy 300 milliárd forintos támogatást jelent.

Perjési Klára, a város szocialista polgármestere elmondta: a város egy korábban kibocsátott kötvényből 400 millió forint vissza nem térítendő forrással támogatja a fejlesztést, míg további 650 millió forint értékű kötvényt a tulajdonában álló várfürdő rendelkezésére bocsát egyfajta hitelként. A fürdőnek ezt 16 év alatt kell visszafizetnie. A fürdőt működtető társaság további 200 millió forinttal járul hozzá a költségekhez. A beruházás várhatóan az idei esztendő utolsó negyedében kezdődik és legkésőbb 2012 elejére fejeződik be.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 09. 12:00

Trump szóban már Putyin szintjén van, de mégis mit akar Grönlandtól, Kanadától és a Panama-csatornától?

A megválasztott amerikai elnök nem zárja ki, hogy katonai eszközökkel szerezzen meg a három kiszemelt területből kettőt, az USA északi szomszédját pedig gazdasági nyomásgyakorlással kényszerítené az 51. állammá. Donald Trump a harcias megnyilvánulásai alapján annyira veszi komolyan a határvonalakat, mint az Ukrajnát “nácítlanító” Oroszország, bár arra szerencsére kevés az esély, hogy az amerikai hadsereg bármely országot lerohanja. Összeszedtük, miért került a három kiemelt célpont Trump fókuszába.