2010. január. 27. 15:21 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. január. 27. 15:23 Gazdaság

A háború óta először veszteséges a Bosch

A második világháború vége, 1945 óta tavaly zárta első veszteséges évét a Magyarországon is jelen levő Robert Bosch német autóipari beszállító.

A világ vezető járműipari beszállítóját a csökkenő autóipari kereslet rázta meg, és az idei évet sem ítéli "egyszerűnek" a vezetés. Az idén pozitív nullás eredményre törekszenek. Tavaly a forgalom 16 százalékkal, 38 milliárd euróra csökkent, az adó előtti veszteség várhatóan a forgalom 3-4 százaléka lesz, vagyis 1,14-1,52 milliárd euró között.

A tavalyi "katasztrofális év" után a Bosch idén ismét az üzletmenet élénkülésével számol, a legnagyobb lendület az ázsiai országokból érkezhet. Jövőre a világ globális járműgyártása várhatóan 10-15 százalékkal bővül.

Magyarországon a Bosch új gyárat nem épít ugyan, de bővíti majd a termelést és  új munkahelyeket teremt a miskolci és hatvani Bosch-gyárban - mondta  az MTI-nek a napokban Ficzere Ferenc, a Bosch csoport regionális kommunikációs igazgatója. A walesi járműalkatrész-üzem gyártókapacitását tervezi Magyarországra telepíteni  a  Bosch csoport jövőre. Azt egyelőre nem tudni, hogy a gyártási kapacitások Magyarországra telepítése hány embernek adhat munkát, ahogyan azt sem, hogy a lépés milyen termelési volument érint.

A Bosch csoport Magyarországon miskolci, budapesti, egri, hatvani telephelyein közel 7000 embert foglalkoztat. A Bosch 1899 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős vállalat-csoport, Magyarország második legnagyobb külföldi ipari munkaadója fejlődött ki. Ma 12 vállalat gyártja és forgalmazza a Bosch-termékeket a magyar piacon.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.