2009. december. 23. 12:27 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. december. 23. 12:06 Gazdaság

Növelik a gépkocsik forgalmi adóját Kínában

Kína 2010 január elsejétől 7,5 százalékos forgalmi adót vet ki az 1,6 literes, illetve annál kisebb motorral rendelkező gépkocsikra - jelentette be szerdai közleményében a pénzügyminisztérium.


Az adó így 2,5 százalékponttal emelkedik a jelenlegi 5 százalékról, de még mindig kisebb, mint a fogyasztást ösztönző központi intézkedések bevezetése előtti 10 százalék - tartalmazza a közlemény.

A kínai államtanács december 10-én bejelentette, hogy a következő évben is fenn kívánja tartani az autóipar élénkítését, köztük a gépkocsik cseréjének támogatásával.

A központi intézkedéseknek köszönhetően az idei év első 11 hónapjában 12,33 millió autó kelt el Kínában, 40 százalékot is meghaladóan több, mint a tavalyi év azonos időszakában. Az éves eladások pedig minden valószínűség szerint 13 millió darab felett lesznek. A kínai fővárosban az elmúlt hétvégén 4 millió fölé emelkedet a regisztrált, forgalomba helyezett gépkocsik száma.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.