BÉT: hiába a hóesés, Budapest is zöldül
A december 14-i kereskedés első órájának mérlege a BÉT-en: 0,6 százalékos emelkedés; a vezető részvények közül a Mol erősödött a legnagyobb mértékben, a pénteken száguldó Richter kissé megtorpant.
A BUX hétfő délelőtt 10 óra öt perckor 21 070 ponton állt, 131 ponttal (0,62 százalékkal) a pénteki záróérték fölött. A Mol részvényárfolyama 1,6 százalékkal, 16 005 forintra, a közel 60 milliárd forintnyi hitelmegállapodásról beszámoló OTP-é 0,7 százalékkal, 5486 forintra, a Magyar Telekomé 0,3 százalékkal, 739 forintra emelkedett.
A Richter, amely a pénteki kereskedést 4,25 százalékos pluszban dicsérte, a hétfői első óra végére 0,2 százalékkal lett olcsóbb (43 800 forint). Gyengült az Egis is: 0,4 százalékkal, 18 950 forintra. A vezető európai indexek a budapestinél valamelyest élénkebb zöldben töltötték a tízórai idejét: a londoni FTSE-100 egy százalék körüli, a frankfurti DAX-30 1,1 százalékos, a párizsi CAC-40 0,8 százalékos pluszban várta a folytatást. A hangulatot javította az a bejelentés, miszerint a leggazdagabb emírség, Abu Dzabi 10 milliárd dollárral segíti ki a bajba jutott Dubai Worldöt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.