Tovább nőtt Kína jelentősége az unió külkereskedelmében
Tovább nőtt Kína jelentősége az Európai Unió külkereskedelmében: az Eurostat pénteken ismertetett adatai szerint az idei év első felében a 27-ek exportjának 7 százaléka jutott Kínába, és összes importjának 17 százaléka volt kínai termék. Egy évvel korábban ez az arány még 6, illetve 14 százalék volt.
A november 30-án Nankingban tartandó EU-Kína csúcstalálkozóra készített elemzésében az Eurostat megállapítja: 2000-2008 között az unió Kínával lebonyolított külkereskedelmi forgalma értékben megháromszorozódott, Kína részesedése az EU külkereskedelmében megduplázódott.
Az idei év első felében minden uniós országnak deficitje keletkezett Kínával szemben - igaz kevesebb, mint 2008 első félévében -, a legtöbb Hollandiában, majd Nagy-Britannia, Olaszország, Németország és Franciaország következik.
Az idén január-június között 37 milliárd euróra csökkent az unió exportja az egy évvel korábbi 39 milliárdról, az import 103 milliárdra mérséklődött 112 milliárdról. A mérleg hiánya 65 milliárd eurót mutatott, egy évvel korábban még 73 milliárdot.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.