PM: a közpénzügyi törvény alapján készült a költségvetés-tervezet
A költségvetési tanács (MKKT) hétfőn jelentette be, hogy megtárgyalta a kormány 2010. évi költségvetési törvényjavaslatához kapcsolódó középtávú költségvetési kitekintést, és foglalkozott a 2011. és 2012. évre vonatkozó költségvetési szabályok érvényesülésével. A költségvetési tanács szerint 2011-re és 2012-re a hivatalos deficitcél túllépése prognosztizálható, ami elérheti a GDP 0,7 százalékát a jövő évi törvényjavaslathoz kapcsolódó középtávú költségvetési kitekintésben rendre prognosztizált 2,8, illetve 2,5 százalékos hiány felett.
A tanács számításai szerint 2011-re és 2012-re vonatkozóan a hivatalos egyenlegcél túllépésének hátterében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) veszteségtérítésével kapcsolatos többletkiadás, továbbá a kormányzati becslésekhez képest kisebb fogyasztási adó és személyi jövedelemadó bevétel áll.
A pénzügyi tárca közleménye szerint az elmúlt évben elfogadott közpénzügyi törvény előírásait figyelembe véve készítette el a PM a jövő évi költségvetés tervezetét, és alkalmazta a költségvetési szabályokat a középtávú költségvetési kitekintés kialakításánál.
Az eltérések a költségvetési tanács és a Pénzügyminisztérium számításai között alapvetően a különböző makrogazdasági prognózisból következnek. Míg a költségvetési tanács a jövő esztendőt illetően optimistább - nemcsak a PM-nél, hanem a Magyar Nemzeti Banknál és az IMF-nél is -, ettől eltérően 2011-es és 2012-es év folyamait pesszimistábban ítéli meg.
A pénzügyi tárca a kormányzati makrogazdasági pálya alapján mind a külső tételek, mind pedig a deficit 2011-re és 2012-re vonatkozó előrejelzését megalapozottnak tekinti.
A PM szerint is vannak bizonytalanságok, ezek közé tartozik az MNB eredményének alakulása. Ez nagymértékben függ attól, hogy miként változik a nemzetközi konjunktúra, ennek megfelelően a deviza kamatok, fontos befolyásoló tényező az ország nemzetközi megítélése, a jövőben folytatott monetáris politika.
A tervezés során a ma figyelembe vehető bizonytalansági tényezőkkel számolt a PM. A költségvetési tervezés folyamata több évre előre úgy működik, hogy közeledve a kérdéses időszakhoz, újabb ismeretek birtokában egyre pontosabbá válik az előrejelzés - állítja a minisztérium.
A közpénzügyi törvény költségvetési szabályai - a január elsejei hatálybalépést követően - fokozatosan érvényesülnek. Ennek megfelelően a 2010. évi költségvetési törvényjavaslatban szerepeltetni kell a 2011. évi belső tételekkel kapcsolatos egyenlegkövetelményt.
A reáladósságra vonatkozó szabályt először a 2012. évi költségvetésben szereplő belső tételek tekintetében kell alkalmazni. Ezek alapján a PM szerint nem helytálló a költségvetési tanácsnak az a megállapítása, hogy a 2011. évi egyenlegkövetelmény 330 milliárd forinttal lazább, mint amit a törvény előír.
A pénzügyi tárca szerint a törvény 2011-re azt írja elő, hogy a maastrichti deficitmutató értékének csökkennie kell az előző esztendőhöz képest, ennek a követelménynek eleget tesz a tervezet.
Ennek megfelelően 2012-ben az elsődleges egyenlegcél kialakításánál már működik a reáladósság szabály. A költségvetési tanács előrejelzése itt is különbözik, ami részben az eltérő makropályából adódik, részben pedig módszertani okokra vezethető vissza.
A pénzügyi tárca szerint a módszertani különbségek tisztázása kívánatos, ezért a PM meg is kereste a költségvetési tanácsot, ahonnan azonban idáig válasz nem érkezett a tárcához - olvasható a PM közleményében.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.