2009. szeptember. 10. 17:35 ecoline.hu Utolsó frissítés: 2009. szeptember. 10. 17:33 Gazdaság

Richter: megtört a fél éves emelkedő trend

Alig hajszányit változott a BUX csütörtökön a szerdai záráshoz képest, a Richter-esést a Magyar Telekom és az OTP erősödése ellensúlyozta.

A BÉT vezető indexe a szeptember 10-i kereskedést 19 032,99 ponton zárta, 15,00 ponttal (0,08 százalékkal) a szerdai záróérték fölött.

A vezető részvények vegyesen mozogtak. A Magyar Telekom és az OTP erősödött: a távközlési papír 2,4 százalékkal, 800 forintra, a banki részvény 1,0 százalékkal, 4895 forintra drágult.

Az első két nap mérlege alapján nyilvánvaló: a Richter átváltható kötvényének kibocsátása erős negatív hatást gyakorolt az árfolyamra. A szerdai négy százalék után csütörtökön három százalékos gyengülés következett: a gyógyszeripari részvény, amely a kereskedés elején még 37 000 forint fölött is megfordult, 35 350 forinton zárta a napot. Az esés a jövőre nézve nem sok jóval kecsegtet: mint arra Tikász Zoltán, a Hamilton üzletkötője rámutatott, a 36 400 forint alatti zárás azt jelenti, hogy megtört a március eleje óta tartó emelkedő trend.

A szektortárs sem dicsérte nyugtával a napot: az Egis 1,6 százalékos mínuszban, 18 700 forinton zárt.

A részvényszekció forgalma 28,16 milliárd forint volt, ami jelentősen meghaladja a 20,56 milliárd forintos idei napi átlagot. OTP-részvények 12,5 milliárd forint, Richter-papírok 8,4 milliárd forint értékben cseréltek gazdát.

Ecoline

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.