2009. augusztus. 26. 16:42 MTI Utolsó frissítés: 2009. augusztus. 26. 16:35 Gazdaság

Önkormányzati fejlesztéseken is spórolna a kormány

Jövőre nem lesz kizárólag hazai költségvetési forrásból finanszírozott önkormányzati fejlesztés, de továbbra is uniós forrásokhoz juthatnak a települések - erősítette meg Lamperth Mónika, az MSZP elnökhelyettese az MTI értesülését.

Az MTI információi szerint folyamatosak a kormány és az MSZP-frakció munkacsoportjai között a költségvetési egyeztetések; ezeknek az eredményét jövő hétfői ülésén ismerheti meg az MSZP képviselőcsoportja. A távirati iroda úgy tudja: eldőlt, hogy 2010-ben nem lenne forrás a kizárólag költségvetésből finanszírozott önkormányzati fejlesztésekre, de ez a lépés nem érintené az uniós fejlesztések társfinanszírozását.

Lamperth Mónika az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: az MSZP önkormányzati szakpolitikusai között egyetértés van abban, hogy megtakarítható jövőre egy hozzávetőleg 50 milliárd forintos csomag, amelyben részben hazai fejlesztési források leállításából áll. Mint mondta, a csomag másik részét pedig egy-egy szakfeladati normatívához nem köthető célkitűzések felülvizsgálata jellemzi. Az MSZP elnökhelyettese hangsúlyozta, hogy kisebb hazai területfejlesztési források leállításáról van szó. Kiemelte: egyetértés van arról, hogy e tételeket belevegyék a megtakarítási csomagba.

Lamperth Mónika közölte: ezt a lépést ő is elfogadta, hiszen ha a recesszió miatt minden területen csökkenteni kell a közkiadásokat, akkor ebből nem vonhatják ki magukat az önkormányzatok sem.

Az elmúlt és a következő években is jelentős uniós forrásokhoz jutnak a helyhatóságok, iskolafelújítástól kezdve a városközpontok rendbetételéig - közölte az elnökhelyettes, aki szerint e fejlesztési pénzek komoly fejlődést jelentenek a településeken, ezért az 50 milliárd forintos csomag az önkormányzatok számára elfogadható.

A szocialista politikus szerint viszont további munkára, egyeztetésre van szükség az önkormányzati feladatok újraszabásában. Emlékeztetett, hogy az országos elnökség ülésén, amelyen Bajnai Gordon miniszterelnökkel tárgyaltak a jövő évi büdzséről, a kormányfőtől azt kérte: csak olyan nagyságrendben és csak úgy vonjanak el forrást a helyhatóságoktól, ha azok mögül érdemi feladatot is elvesznek.

A feladatelvonásokkal kapcsolatban Lamperth Mónika úgy fogalmazott, hogy az egyeztetés mostani szakaszában számára nem kielégítő, amit e területen a szaktárca készített, mert az nem adja ki a szükséges nagyságrendet. Hozzátette: egyelőre a közoktatási tárca listáját még nem látta.

Kitért arra, hogy az önkormányzati érdekszövetségek jelezték, a feladatokkal kapcsolatban készítenek javaslatokat, és azokat lehet majd a kormány elképzeléseivel összevetni.
zöldhasú
Hirdetés