Általános a borúlátás, 70 százalékos esés egy év alatt a lízingpiacon
A hazai lízingpiac 70 százalékkal csökkent az előző év második negyedévéhez képest. A Lízingszövetség tagjai az év második felében a finanszírozási oldal konszolidációjával számolnak, így a lízingpiac alakulását elsősorban a kereslet fogja befolyásolni.
A lízingcégek által finanszírozott eszközök értéke ez év második negyedében 70 százalékkal csökkent 2008 hasonló időszakához képest, értéke alig érte el a 226 milliárd forintot. A szerződések száma szintén jelentősen, 74 százalékkal volt kisebb 2009. első felében
A legnagyobb piaci szereplők körében nem történt változás az elmúlt évben, elsősorban a középmezőnyben erősödött némiképp a piaci koncentráció. A top 20 cégből a legnagyobb 12, csaknem az összes szegmensben érdekelt maradt, néhány társaság azonban kivonult az általa kockázatosnak vélt területekről.
A lízingpiac megoszlása 2009 második negyedévében
© Lízingszövetség |
„A válság hatására – a várakozásoknak megfelelően – megindult az informatikai piac finanszírozási szerkezetének átalakulása, a beruházók érdeklődése egyre inkább a külső finanszírozási források felé fordult. Ennek hatására az általános csökkenéssel szembe ment az IT finanszírozási piac, hiszen 4 százalékkal nőtt e berendezések finanszírozási volumene.” – hangsúlyozta Lévai Gábor, a Lízingszövetség főtitkára.
A szövetség által a tagság körében végzett felmérés szerint általános a borúlátás, de 2009 második felére a visszaesés enyhe mérséklődésére számítanak. A válság mélyülésével fokozatosan megfigyelhető a várakozások változása is, habár a mostani előrejelzések még mindig a tény adatoknál kisebb éves visszaesést mutatnak.
„A lízingcégek az elmúlt egy évben folyamatosan alulbecsülték a piaci visszaesés mértékét, ez a gazdasági folyamatok kiszámíthatatlanságának, a bizonytalanság növekedésének a jele” – fejtette ki Lévai Gábor.
A gépjármű finanszírozásban – a PSZÁF szabályozás hatására – rövidült a futamidő, viszont más területeken a válság miatt egyértelműen csökkent az lízingelők tehervállaló képessége és nőtt a hosszabb futamidejű szerződések aránya a teljes portfólión belül.
Az autófinanszírozás drasztikus visszaesése a második negyedévben is folytatódott, éves szinten eddig 65 százalékos a csökkenés. A szerződésszám 66 százalékos csökkenése meghaladta még a gépjármű értékesítés volumenének visszaesését is, ami az elmúlt negyedévben 60 százalékot tett ki.
A finanszírozott gépek és berendezések megoszlása, 2009.első félév © Lízingszövetség |
A haszongépjárműveknél mind az érték állomány, mind a megkötött szerződések száma 66 százalékkal csökkent. Az év eleje óta pedig az új gépjárművek aránya 26 százalékkal esett.
A gépeknél és berendezéseknél az első félévben 46 százalékos volt a visszaesés a finanszírozott értékben és 66 százalék a szerződés számot tekintve. Az eszközöknél csökkent a mezőgép és építő ipari berendezések részesedése, viszont növekedni kezdett az IT és irodai berendezések aránya.
Az ingatlanlízingnél a korábbi évek növekedését 2009 első negyedévében 57, második negyedévében már 75 százalékos visszaesés jellemezte. Az év második negyedében egyre többen kerestek kisebb értékű ingatlant, s az újonnan kötött szerződések száma a tavalyi hasonló időszakhoz képest 89 százalékkal zuhant.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.