Korrekciós hangulatban nagyot esett a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 732,49 pontos, 3,96 százalékos csökkenéssel, 17.742,65 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 52,8 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények egyaránt veszítettek értékükből az előző napi záráshoz képest. Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: délelőtt még emelkedni tudtak a Budapesti Értéktőzsde vezető részvényei, azonban kora délután már a magyar és a nemzetközi piacokon is megkezdődött az árfolyamok lemorzsolódása. A BÉT-en egyedül az OTP tudta tartani magát egészen három óráig, amikor több amerikai makroadat is napvilágot látott.
Az üzletkötő rámutatott: az Egyesült Államokból érkező kedvezőtlen adatok miatt jelentős korrekció indult meg a nemzetközi tőzsdéken és a magyar börzén is. A magyar blue chipek egyaránt minimum értékükön zártak kedden, míg a legnagyobb veszteséget a bankpapírok piacán tapasztalható erőteljes negatív befektetői hangulat miatt az OTP szenvedte el. Vaszkó Szabolcs kiemelte: a hét második kereskedési napján a forint is gyengült az euróval szemben, ami szintén erősítette a korrekciós hangulatot a Budapesti Értéktőzsdén.
A Mol árfolyama 550 forinttal, 3,97 százalékkal 13 300 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 273 forinttal, 5,76 százalékkal 4470 forintra esett, forgalmuk 47,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 18 forinttal, 2,59 százalékkal 677 forintra gyengült, forgalma 615,5 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 950 forinttal, 2,55 százalékkal 36 350 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 291,3 millió forintos forgalom mellett 1100 forinttal, 5,12 százalékkal 20 400 forintra csökkent.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.843,68 ponton zárt kedden, ez 35,55 pontos, 1,89 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Az áruszekcióban az euro búza, a takarmánykukorica ára sem változott kedden, míg a napraforgóé két lejáratra csökkent, szintén mérséklődött a fizikai teljesítésű arany unciájának augusztusi ára is.
Az euro búza ára szeptemberre, decemberre, jövő márciusra és májusra is a hétfői árakon maradt, sorrendben 28 500, 30 500, 34 000 és 35 000 forinton.
A takarmánykukorica szeptemberi jegyzése 28 900, a novemberi ára 27 000, a decemberi és jövő márciusi ár pedig 27 000 forinton, valamint 29 200 forinton áll, a jövő év májusi és júliusi jegyzés 30 600, és 32 000 forint.
A napraforgó elszámoló ára októberre 1750 forinttal, 55 250 forintra módosult, a novemberi ára pedig 56 240 forintról 55 800 forintra csökkent.
A fizikai teljesítésű arany unciájának augusztusi ára 2,30 dollárral csökkent, az új ár 942,90 dollár.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.