Forint: nagyobb lenne a gyengülés tere?
Nyugodt nap elé néz a forint augusztus 5-én: a hazai deviza az euróval, a dollárral és a frankkal szemben is szűk sávban mozgott a kereskedés első óráiban.
A közös európai pénz árfolyama, amely kedden kora délután 267,5 forint fölött is megfordult, a szerdai kereskedés elején 265,5 forinton mozgott. Utóbb születtek kötések 267 forint környékén is, fél 12-kor egy euró 266,5 forintot ért a bankközi devizapiacon.
Az MKB elemzői úgy vélik: a hazai fizetőeszköz árfolyamát továbbra is elsősorban a külső környezet határozza meg, de a nagyon lassú világgazdasági kilábalás miatt korlátozott az erősödés esélye. A várt további jegybanki kamatcsökkentések és a kedvező külső környezet fennmaradása egészen rövidtávon akár további erősödéshez is vezethetnek – fejtik ki a szakemberek, akik mindazonáltal úgy vélik: az év hátralévő részében a gyengülés tere ezzel együtt is nagyobb.
A dollár kurzusa az éjszakát 184,2 forint magasságában töltötte. Innen 186 forint közelébe emelkedett, fél 12-kor a zöldhasút 185,1 forinton jegyezték. A svájci frank szerda délelőtt 173,8 és 174,8 forint között mozgott, fél 12-kor éppen a sáv közepén járt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.