Három napi szárnyalás után ereszkedni kezdett a BUX
Ereszkedni kezdtek a három napja szárnyaló európai tőzsdeindexek. A leggyorsabban egyelőre a BUX száguld a lejtőn.
A vezető részvények mindegyike enyhén korrigál. A legnagyobb mértékben az OTP árfolyama esik: a bankpapír jelenleg 3372 forinton forog, amely 2 százalékkal marad el a tegnapi záróártól. Majd két százalékkal esik a mol is, amely a szerdai 12 700 forintról 12 455-re süllyedt.
A Richter járt ugyan pluszban is, negyed 11-kor már némileg a tegnapi záróár alatt cseréltek gazdát a papírok: a 36 400-as árfolyam 1 százalékos visszaesést jelent. A Magyar Telekom mindeközben 1,4 százalékkal 619 forintra süllyedt.
Nyugat Európában is lefelé mozdultak az indexek, igaz jóval kisebb mértékben, mint a BUX. A londoni FTSE-100 0,24, a frankfurti DAX-30 0,27 százalékos mínuszban állt bő egy órás kereskedés után, míg a párizsi CAC-40 jelenleg 0,32 százalékkal esik.
Süllyednek a régiós tőzsdeindexek is. A prágai PX 75 perc alatt 0,6 százalékot veszített értékéből, míg a varsói WIG-20 0,8 százalékkal áll a tegnapi záróérték alatt.
Ecoline
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.