2009. július. 02. 09:15 MTI Utolsó frissítés: 2009. július. 02. 09:20 Gazdaság

Egyre több vállalat vezetését veszi vissza az alapító

Egyre több, Magyarországon nagynak számító vállalatnál dönt úgy a többségi alapító-tulajdonos, hogy a gazdasági válságra adott válaszként visszaveszi a vezetést - írja csütörtöki számában a Napi Gazdaság.

A lap által megkérdezett szakértő szerint a visszavonult tulajdonosok akkor térnek vissza a menedzsment mellé, amikor valamilyen nehézséggel kell szembenézni, és ez most, gazdasági válság idején hatványozottan igaz. Juhász László, a The Boston Consulting Group ügyvezető igazgatója hozzátette: az ilyen típusú visszatérés mindig kétélű fegyver. Előny, ha megmenekül a cég, ám okozhat olyan utóérzést is, ami azt sugallja, a menedzsment nem végezte megfelelően a dolgát vagy a kézi vezérlés miatt később nem szívesen csatlakozna újabb vezető a menedzsmenthez.
 
A napilap összeállításában példákat is sorol a visszatért alapítókra. Mint írták, egy határozott mozdulattal szinte az egész menedzsmentet felállította Varga Mihály, a Kész Holding Zrt. tulajdonosa. A beavatkozás sikeres volt, mivel 2009 tavaszán már több jelentős megrendelést is elnyert az építőipari cégcsoport - tették hozzá.
 
Bleuer István, az ESMA vezére is átvette a cégében a napi irányítást, részletekbe menően kontrollálva a társaság működését. Révész Bálint, a Révész Trans Kft. tulajdonosa már tavaly májusban reaktiválta magát és elsőként a kereskedelmi tevékenységet, majd a szállítási üzletágat szabta át. Matyi Dezső könyvkiadó a múltban is alapvetően egyszemélyes vezetőként irányított, ám az utóbbi hónapokban, főként a kiadások kordában tartása érdekében, a fontos kérdésekben maga dönt - írja a Napi Gazdaság.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?