A világ GDP-jének fele eltűnt, Közép-Európában még lehetnek bajok
Az éves világgazdasági össztermék (GDP) felének megfelelő piaci veszteséget okozott a globális válság az idei év első negyedének végéig, de a pénzügyi rendszerben kialakult feszültség már oldódik, áll a Bank of England (BoE) pénteken kiadott negyedéves pénzügyi stabilitási jelentésében.
A brit jegybank átfogó, 72 oldalas összesítése szerint a piacokon forgalmazott adósságtermékek értékvesztése elérte a 4,6 billió dollárt, a világ tőzsdéin jegyzett vállalati részvények összesített tőkeértéke pedig 20 billió dollárral zuhant. A BoE számításai szerint így a globális GDP-érték hozzávetőleg 50 százalékával felérő piaci vagyonvesztést okozott a márciusi mélypontig a világválság.
Az azóta végbement jelentős piaci árfolyam-fellendülések azonban jelentősen mérsékelték a veszteségeket. A Bank of England számításai szerint az első negyedév vége óta a világ tőzsdéin 25-35 százalékos erősödések mentek végbe, ami 8 billió dollárral csökkentette a veszteségeket; az adósságpiacokon 2 billió dolláros a javulás. Így júniusban a válság kezdete előtt mért szintekhez képest mintegy 15 billió dollárral volt alacsonyabb a befektetési termékek összesített piaci értéke.
A jegybanki jelentés szerint a bankmentő programok során csak az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és az euróövezetben 14 billió dollár állami segítséget – likviditás- és tőkepótlást – kaptak a pénzintézetek; ez az összeg e térség éves GDP-értékének a fele.
Mervyn King, a Bank of England kormányzója. Még mindig van rá ok, hogy fájjon a bankárok feje © AP |
A brit jegybank a finanszírozás sérülékenységét illusztrálandó kiemeli: a tavalyi utolsó és az idei első negyedév között az amerikai bankok annyi pénzt vontak ki a külföldi piacokról, hogy az Egyesült Államok folyómérleg-hiányát ebben az időszakban e banki vagyon-hazatelepítés fedezte, és nem a bruttó külföldi tőkebeáramlás.
Az elemzés ugyanakkor meglepőnek nevezi, hogy Közép-Kelet-Európában, ahol számos gazdaság „különösen sebezhetőnek tűnik”, a banki hitelezési tevékenység kevésbé esett vissza, mint más térségekben. A brit jegybank szerint ez annak jele lehet, hogy a domináns piaci szerepet játszó külföldi tulajdonos bankok mindeddig hajlandónak bizonyultak megújítani a helyi érdekeltségek adósságait.
Hasonló megállapításra jutott e héten Londonban kiadott magyarországi helyzetjelentésében a Barclays Capital befektetési csoport. A ház szerint a helyi bankérdekeltségeknek nyújtott tulajdonosi hitelek megújítási rátája – a külső finanszírozási igények egyik kulcseleme – továbbra is 100 százalék körül van, ami magasabb az IMF-programban feltételezettnél. Kérdés ugyanakkor, hogy a külföldi anyabankok meddig tudják ezt fenntartani, ha saját pénzügyi helyzetük hazai piacaikon tovább romlik, állt a Barclays Capital elemzésében.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.