Kult HVG 2024. december. 02. 10:15

Korda Györggyel és Balázs Klárival küzd a rendőrség az online csalók ellen

A zenész házaspártól még ujjlenyomatot is vettek.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Teve utcai székházában járt Korda György és Balázs Klári, a népszerű zenész házaspár ugyanis közös videót forgat a rendőrökkel. Ennek célja az online csalások elleni küzdelem és a baleset-megelőzés lesz – számolt be a rendőrség. Korda György a forgatás szünetében elmondta, hogy ujjlenyomatot is vettek tőlük, ami érdekes volt számukra. “Eddig sem követtünk el semmiféle bűnt, ezután sem fogunk” – mondta ezzel kapcsolatban az énekes.

Felidézték azt is, hogy 1986-ban, amikor a házaspár Észak-Amerikában turnézott, itthon az az álhír kezdett el terjedni, hogy Korda György megölte Balázs Klárit. Az énekesnő szerint ez volt Magyarországon az első igazi bulvárcirkusz, amivel a családtagjaikat is halálra ijesztették. Korda elmondta, hogy hazatérésükkor felhívta a rendőrfőkapitányt is, akivel közölte, hogy “ha a hazatérésünket nem közvetíti élőben a televízió, akkor kint maradunk”.

Kordáék arról is beszéltek, hogy nekik személyesen csak jó tapasztalatuk volt a rendőrökkel. “Nekünk a rendőrök világéletünkben csak segítettek, bármilyen problémánk volt, segítőkészen álltak hozzá, úgyhogy örülünk, ha a most forgatott filmekkel mi is segíthetünk a rendőrségnek” – nyilatkozta Balázs Klári a forgatás kapcsán.

„Papa, ez az új számom” – mi magunk vagyunk a legfőbb vonzerő a kibercsalók szemében

A technológia folyamatosan fejlődik, de a csalók módszereinek központi eleme változatlan: próbálnak az áldozat bizalmába férkőzni. A rendőrség háttérbeszélgetésen mondta el, hogy áll a helyzet Magyarországon. Van-e már csalásbejelentő forró drót? Ki segít a romantikus csalók áldozatain? Divat-e még az unokázás? Mire figyeljen, aki nem akarja, hogy új módszerekkel verjék át?