A szlovák gazdaság 2009-ben recessziós évet zár
Szlovákia az idei évre 3 és fél százalékot meghaladó csökkenést vár hazai össztermékében (GDP). A hivatalos előrejelzést a szlovák statisztikai hivatal adta ki szerdán, azt követően, hogy a szlovák GDP az első negyedévben 5,6 százalékkal elmaradt a tavalyi első negyedévitől.
Szerdán a szlovák hírügynökség már olyan előrejelzést adott ki, miszerint a foglalkoztatás Szlovákiában 2,5 százalékponttal romlik, így a munkanélküliségi ráta 11,2 százalékra nő majd. Az előrejelzés szerint viszont éves szinten 2,3 százalékos inflációs és a reálbérek átlagban 2,6 százalékos növekedése várható.
Az idei első negyedévi volt az első negatív negyedévi GDP-adat kilenc éven belül, utoljára 2000 első negyedében csökkent a szlovák GDP éves összehasonlításban.
Tavaly az utolsó negyedévben a szlovák GDP 2,5 százalékkal nagyobb volt az egy évvel azelőttinél. Az éves visszaesés szezonális kiigazítással 6 százalékos volt az első negyedévben.
A szlovák központi bank 2,4 százalékos éves visszaesést jósol erre az évre, a szlovák statisztikai hivatal friss adata szerint 3,5 százalékos romlásra számít, az Európai Bizottság idénre 2,6 százalékos évi átlagos GDP-csökkenést valószínűsít Szlovákiának. Tavaly 6,4 százalékkal, tavalyelőtt 10,4 százalékos, rekord ütemben bővült a szlovák gazdaság.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.