2009. május. 27. 19:06 MTI Utolsó frissítés: 2009. május. 27. 19:03 Gazdaság

Maradt a lengyel kamat: 3,75 százalék

A lengyel központi bank szerdán változatlanul, 3,75 százalékon hagyta alapkamatát, összhangban a várakozásokkal.

A döntést indokló közlemény szerint a monetáris tanács úgy látja, hogy az infláció ugyan enyhül a következő hónapokban, de magas szinten marad, főként az élelmiszerárak és a hatósági árak - köztük az energiaárak - viszonylag nagy mértékű éves szintű emelkedése miatt.   

Áprilisban 4,0 százalék volt a tizenkét havi infláció Lengyelországban, márciusban 3,6 százalék. A központi bank ugyanakkor 50 bázisponttal 3,0 százalékra csökkentette a kereskedelmi bankok számára kötelező tartalékrátát. A közlemény szerint az intézkedés elősegíti a hitelezés élénkülését és lendületet ad a lassuló gazdaságnak.

Lengyel bankok üdvözölték a döntést. A Bank Pekao - a mérlegfőösszeg alapján a közép-európai térség legnagyobb bankja - és a PKO BP vezérigazgatói például közös közleményt adtak ki, amelyben reményüket fejezték ki, hogy a kormány még tovább csökkenti a tartalékrátát.   

Lengyelország hazai össztermékének (GDP) növekedése tavaly 4,9 százalékra lassult a tavalyelőtti, 6,7 százalékos ütemről, idén visszaesés is lehetséges.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?