Itt a korrekció: 10 százalékot esett az OTP
Elérkezett a „várva várt” korrekció, az amerikai indexek zuhanása után Európa börzéi is lejtőre kerültek. Itthon az OTP húzza leginkább a BUX-ot.
Majd másfél százalékos mínuszban kezdett, s a kereskedés első perceiben is ezen a szinten mozgott csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe. A BUX 13 424 ponton vágott neki a mai kereskedésnek, innen azonban néhány perc alatt majd 100 pontot esett, majd visszakapaszkodott 13 380 környékére.
A vezető részvények mindegyike pirosban áll, az esést azonban az OTP vezeti, amely fél 10 után néhány perccel 2730 forinton állt, jó 3 százalékkal a tegnapi záróár alatt. Szatmári Tamás a Raiffeisen részvénykereskedője elmondta: ez már a korrekció, a bankpapír ugyanis az elmúlt két nap 10 százalékot veszített az értékéből. Az OTP részvények mélyrepülése nem egyedülálló, a nyugati börzéken is a bankpapírok esnek a legnagyobb mértékben. Szatmár Tamás jelezte: az OTP még korántsem érte el a mélypontot, akár már ma a 2600-2650-es szintig süllyedhet.A többi blue chip egyelőre tartja magát: a Richter 0,5, a Mol 0,3 százalékos mínuszban áll, a szintén lefelé induló Magyar Telekom pedig már visszakapaszkodott a tegnapi zárószintre. A Raiffesien részvénykereskedője elmondta: a korrekció valószínűleg nem csak az OTP-t érinti majd, a mostaninál nagyobb mértékben eshet a többi papír is, a legnagyobb zuhanás azonban minden bizonnyal a bankpapír esetében lesz.
A hatalmas amerikai bukta után lefelé indultak a vezető európai börzék is. A legrosszabbul egyelőre Frankfurt teljesít: a DAX-30 majd másfél százalékot veszített az értékéből. Piros a divatszín azonban Londonban és Párizsban is: a FTSE-100 0,75, míg a CAC-40 0,8 százalékkal áll a tegnapi záróérték alatt.Ecoline
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.