2009. április. 28. 12:57 MTI Utolsó frissítés: 2009. április. 28. 12:21 Gazdaság

Akár 21 százalékkal is visszaeshet a szlovák autógyártás

A gazdasági válság miatt a szlovákiai autógyárak idén akár 21 százalékkal kevesebb kocsit készítenek, mint tavaly, ez derül ki a szlovák pénzügyminisztérium új elemzéséből.

Idén a három szlovákiai autógyár, a pozsonyi Volkswagen, a nagyszombati Peugeot és a zsolnai KIA összesen várhatóan 450 ezer kocsit bocsát ki. Tavaly összesen 570 ezer autót gyártottak, és a válság kirobbanása előtt 620 ezret ígértek az idei évre, ismertette a pénzügyminisztériumi iratot az Új Szó című szlovákiai magyar napilap kedden.

Az autóipar a többi ágazatnál is jobban érzi a válságot, mivel a szlovákiai autógyárak termelésük döntő részét külföldön értékesítik, és a nyugat-európai keresletcsökkenés erőteljes.

A VW idén már kétszer is leállította gyártósorait Pozsonyban, a másik két cég pedig a műszakok számát csökkentette. Az elemzés szerint az autógyárak még mindig profitálnak a viszonylag stabil és költséghatékonyabb szlovákiai gazdasági környezetből, aminek köszönhetően eddig nem jelentettek be nagyobb elbocsátásokat.

Ám az export csökkenése mindenképp meg fog látszani a szlovák gazdasági helyzet általános alakulásán. Idén egy százalékkal is visszaeshet a gazdaság a szlovák kormány hétfőn nyilvánosságra került, borúlátó forgatókönyve szerint. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) - a múlt héten kiadott, legújabb Világgazdasági Kilátásokban - viszont biztosra veszi, hogy Szlovákia hazai összterméke (GDP) az idén 2,1 százalékkal csökken, és csak jövőre nőhet, esetleg 1,9 százalékkal. Szlovákia gazdasága tavaly 6,4 százalékkal, tavalyelőtt 10,4 százalékos, rekord ütemben bővült.

A szlovákiai kivitel negyedét adó autóipar a beszállítókkal együtt tavaly mintegy 80 ezer embernek adott munkát. A válság miatt idén már a szlovákiai autóeladások is csökkentek.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.