Újabb 5-10 milliárd eurós veszteség a Société Générale-nál
Az egyik legnagyobb francia bank, a Société Générale 5-10 milliárd eurós veszteséget könyvelhet el egyik leányvállalatának rossz befektetései miatt, állította kedden a Libération című napilap. A bank vezetősége közleményben cáfolta az értesülést.
A Libération úgy tudja, hogy a "kolosszális veszteségért" ezúttal egy teljes részleget terhel a felelősség a bank egyik leányvállalatán belül. A Sgam Alternative Investments a bankhoz tartozó gazdag vállalatok és egyéni befektetők nagy összegű aktíváinak kezelésével foglalkozott. A részleg teljesen szabadon spekulálhatott kockázatos és rossz aktívákkal, hangsúlyozza a lap.
A Société Générale a részletek tisztása nélkül közleményben cáfolta a Libération cikkében írtakat, ás úgy véli: a lap rosszul értelmezte a számadatokat, és összekeverte a veszteséget és a leányvállalattól a bankhoz áthelyezett aktívák összegét.
A bank elismeri, hogy a Sgam a tavalyi évet adó után 258 milliós eurós veszteséggel zárta, de annak a közlemény szerint "semmi köze ahhoz", amit a lap feltételez.
A francia sajtó hétfőn elsősorban azt firtatta: ha nem igaz a Libération értesülése, akkor a Sgam vezetői miért hagyták el óriási végkielégítésekkel a bankot, és a kérdéses részleget miért számolták fel.
A Libération azt állítja: a cikk publikálása előtt megkereste azzal a bank vezetőségét. A lapnak senki nem volt hajlandó cáfolni az abban írt tényeket, és a cikk írói úgy tudják: újabb vezetőket kértek fel, hogy távozzanak a banktól.
A lap szerint egyébként a felelős részleg után a teljes leányvállalatot még az év vége előtt felszámolják, egy részét a Crédit Agricole banknak adják el, s ezért több száz dolgozót néhány hónapon belül el fognak bocsátani.
A szakszervezetek a tervezetett leépítések ellen megkezdték tiltakozási akcióikat. Sajtóértelmezések szerint a cikkben foglaltak kiszivárogtatása is ezzel hozható összefüggésbe.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.