2009. április. 05. 10:10 MTI Utolsó frissítés: 2009. április. 05. 11:32 Gazdaság

Erste: az európai piacok elérték a gödör alját

Az Erste Csoport elemzői az idei év második negyedévére elképzelhetőnek tartják a tőkepiacok stabilizálódását, szerintük a készpénzeszközöket felülsúlyozásra, a kötvényeket alulsúlyozásra, a részvényeket pedig semleges súlyozásra érdemes venni, tartani.

Az elemzők szerint az amerikai részvénypiacok helyett inkább az ázsiai vagy latin-amerikai piacokra érdemes áttenni a befektetéseket. Az Erste szerint a pénzügyi válság előidézte reálgazdasági krízisben azok a szektorok érintettek a leginkább, amelyek hagyományosan az elsők között reagálnak a ciklikus változásokra, ilyenek például az autó- és a repülőgépipar, a számítástechnika és ezeknek a területeknek a beszállítói. Az bank elemzői úgy vélik: egyelőre a kivárás az egyetlen járható út. "Úgy gondoljuk, hogy a tőkepiacok az idei év  második negyedévében talán végre stabilizálódnak, ezért a nemzetközi tőkepiacok vonatkozásában semleges részvénysúlyozást javasol az Erste. Az óvatosság sem árt, ezért erősítjük meg a készpénzeszközök felülsúlyozását" - fogalmazott Fritz Mostböck, az Erste elemzési osztályának vezetője.

Az amerikai gazdaság visszaesésének üteme a jelek szerint lelassult 2009 első negyedévében, a második negyedévben a pénzügyi szektorban várható nyugodtabb körülmények, valamint a továbbra is alacsony benzinárak és a kormány gazdaságélénkítő csomagja a várakozások szerint a gazdaság stabilizálódását eredményezheti - mondják ez elemzők. Rámutatnak arra is: az Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő Fed az év eleje óta hatalmas mennyiségű pénzt pumpált a gazdaságba, emellett nagy mennyiségben vásárolt fel értékpapírokat. Felmerül a kérdés, hogy miként lehet majd kivonni ezeket a pénzeket megfelelő ütemben. Ha túlságosan későn kerül erre sor, felpöröghet az infláció, ha túlságosan korán, akkor viszont lefullad a gazdasági élénkülés - vélik az Ersténél.
   
Az Egyesült Államokban a gazdasági környezet nem javult érzékelhetően az elmúlt hónapokban. Az elemzés készítői kiemelik: a befektetők újra csak azt a tanácsot kapják, hogy ne vásároljanak a korábban patinásnak számító amerikai pénzügyi vállalatok részvényeiből, hiszen azok éppen a feldarabolás vagy a szétesés határán vannak.
   
Más részvénypiacok - például a kínai, a tajvani, a hongkongi, és a japán, valamint a brazil és a chilei részvénypiac - nemcsak jobb állapotban vannak a fundamentumokat tekintve, hanem technikai szemszögből is vonzóak.
   
A világkereskedelem összezsugorodása negatív hatást fejtett ki az euróövezet gazdaságára, aminek következtében gyorsan visszaesett a kapacitás-kihasználtság. A háztartásoknak jól jön az energiaárakban bekövetkezett zuhanás, ám a munkahelyek elvesztése iránti félelem miatt visszafogják a fogyasztást. Így a közszféra maradhat idén a gazdasági növekedés motorja.
   
Az Erste szakértői csapata úgy véli: valószínű, hogy az Európai Központi Bank nem szokványos intézkedéseket is hoz majd, így  várhatóan meghosszabbítja az értékpapírokkal fedezett hitelek lejáratát.     "A kötvénypiacon a rövidebb lejáratok számára esetleg jól jön a további kamatcsökkentés. A hosszabb lejáratok azonban megszenvedik a növekvő inflációs kockázatot, az Egyesült Államokban történő fejleményeket és a növekvő költségvetési hiányokat. Mindezek elvileg felfelé tornásszák a hozamokat" - jósolja Rainer Singer, az Erste kelet-közép-európai makroelemzési osztályának társvezetője. Aláhúzta: az európai tőkepiacok úgy tűnik, elérték "a gödör alját", a részvények vonzó árazással forognak.
   
"A továbbra is erős volatilitás miatt még bizonytalan az európai piac, emellett nem számítunk átlag feletti nyereségre Európában" - jelentette ki Ronald Stöferle, az Erste nemzetközi tőkepiaci elemzője.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.