Nem lesz visszamenőleges változás a lakáshitel-kamattámogatásnál
A lakáshitel-kamattámogatás megvonása a korábban felvett hiteleknél nem szerepel a tervezett intézkedések között – közölték kormányzati források.
Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt csütörtökön nyilvánosságra hozott elképzelései között szerepel a lakástámogatások, a szociálpolitikai kedvezmény és az állami kamattámogatás felfüggesztése július 1-től. A jelenlegi elképzelések szerint, miután a támogatás visszamenőleges megvonása nagy valószínűséggel alkotmányellenes, így az csak az újonnan felvett lakáshitelekre vonatkozhat.
A kamattámogatás éves terhe szakértők szerint tavaly 101 milliárd forint volt, az idén 107,6 milliárdra tervezték. A szociálpolitikai kedvezményre, amelybe beletartozik az úgynevezett teljes és a félszocpol, 2008-ban 26 milliárd, illetve 9 milliárd forintot költött az állam, az idei prognózis 27, illetve 10 milliárd forint.
A jelenlegi információk szerint a szociálpolitikai kedvezményeknél még a tervezés szintjén sem dőlt el, hogy azok teljesen megszűnjenek, vagy csak a feltételeiben történjen jelentős szigorítás.
A lakástámogatások éves terhét a két intézkedés együtt a szakértők szerint mintegy 15 milliárd forinttal csökkentheti az idén (félév alatt), jövőre pedig már több mint 30 milliárd forinttal, miközben a hatás hosszabb távon megsokszorozódik.
* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!
A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.