2009. március. 23. 16:00 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 23. 15:56 Gazdaság

Nem lepte meg az elemzőket a jegybank döntése

A jegybanki alapkamat szinten tartása és a döntés kommentálása nem okozott meglepetést a piacon, a forint árfolyamát sem befolyásolta, az MTI által megkérdezett elemzők szerint ugyanakkor a 100 bázispontos kamatemelési javaslat azt jelentheti, hogy egy időre "búcsút inthetünk" a monetáris lazításnak.

A monetáris tanács a piaci várakozásokkal megegyezően 9,5 százalékon hagyta a jegybaki alapkamatot hétfői ülésén, Simor András jegybankelnök az ülést követő sajtótájékoztatón azt mondta, hogy volt javaslat 100 bázispontos szigorításra is, de a tagok számottevő többsége a szinten tartásra szavazott.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője úgy vélte: a belpolitikai fejlemények ellenére is 300 forint körül stabilizálódott euróárfolyam nem indokolt szigorúbb lépést, kamatemelést. A jelenlegi helyzetben a monetáris tanács kivár és a további kamatdöntő lépései a forint árfolyamától függnek elsősorban. Hozzátette: a helyzet érdemben a befektetői bizalom erősödésével változhat, amelyet az új kormányfő kiléte is befolyásol majd. Olyan személy megválasztása vezethet a kamatfelárak csökkenéséhez és a monetáris lazítás, a jegybanki alapkamat-csökkentés újraindulásához, aki élvezi a piacok bizalmát, és képes végig vinni a reformokat - mondta.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője szerint a 100 bázispontos kamatemelési javaslat azt jelzi, hogy egy időre el lehet felejteni a kamatcsökkentési ciklus folytatását. Kiemelte: a monetáris tanács ismét megerősítette, hogy kész minden eszközzel fellépni a túlzott forintgyengülés ellen. Ugyanakkor ismét említést tett a testület a tovább romló gazdasági kilátásokról, illetve arról, hogy bár az infláció már elérte a 3 százalékos célt, a gyenge forintárfolyam tükröződése a fogyasztói árakban óvatosságra int - fűzte hozzá.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék