2008. november. 27. 16:40
MTI
Utolsó frissítés: 2008. november. 27. 15:59
Gazdaság
PSZÁF: bizalmi válság után forrásoldali krízis
Farkas István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) felügyeleti tanácsának elnöke szerint a banki szférából kiinduló, a világot sújtó válság Magyarországon és Közép-Kelet-Európában bizalmi válságként jelentkezett, ami azután forrásoldali krízissé vált.
Az elnök csütörtökön, Visegrádon, a PSZÁF által szervezett konferencián hangsúlyozta: az itteni bankok kevés belső megtakarítással rendelkeztek, és ezáltal nagymértékben rá voltak utalva a nemzetközi hitel- és tőkeáramlásra. Ebből következik, ha ez a folyamat megbillen, akkor az erre a gyakorlatra építő bankszektorban mindez forrásoldali válságként jelentkezik - emelte ki.
Farkas István arról is szólt, hogy a válságkezelés nem bankmentésről szól, hanem a működőképes gazdasági rendszer, a gazdaság folyamatosságának a megmentése a feladat. Ha a pénzügyi szektorban bizalmi válság alakul ki, akkor válság lesz a reálszférában is - tette hozzá.
Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára elmondta: a válság kezelésére, a gazdasági stabilitás biztosítására a kormány hat pontból álló tervet állított össze, amelynek megvalósítására az európai uniós pénzek átcsoportosításával 1400 milliárd forint áll majd rendelkezésre. A PM államtitkára kifejtette: a stabilitás érdekében a kiemelt feladatok között szerepel a munkahelyek megtartása, az új munkahelyek teremtésére a vállalkozókat járulékcsökkentő konstrukciók bevezetésével igyekszik érdekeltté tenni a kormányzat.
Nagy Zoltán, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke előadásában kiemelte: felkészültek rá, hogy a gazdasági nehézségbe kerülő vállalatok fúzióval próbálják enyhíteni gondjaikat. Ilyen esetekben a hivatal igyekszik gyorsan lefolytatni az engedélyezési eljárást, hiszen sok esetben az egyesülni kívánó cégek a fúzió révén versenyben maradnak, és a fogyasztók is nyernek a folyamaton - ismertette.
Ugyanakkor meg kell akadályozni, - emelte ki a GVH elnöke - hogy a válságot a különböző vállalatok tisztességtelen versenymagatartásra használják fel. Érthető, hogy a bankok szigorítják a hitelnyújtás feltételeit, illetve a forráshiányukat betéti akciókkal próbálják enyhíteni, de tájékoztatásuk nem lehet megtévesztő. Az egyoldalú szerződés-módosítással is "csínján kell bánni" - mutatott rá Nagy Zoltán.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
Gazdaság
MTI
2008. november. 20. 10:49
Simor: a növekedésre kell koncentrálni
Gazdaság
MTI
2008. november. 24. 15:09
Simor: nagyon megváltozott a világ és az MNB világképe is
Gazdaság
hvg.hu
2008. november. 19. 06:15
Ha így megy tovább, a válság minden pénzünket elviheti
Gazdaság
hvg.hu
2008. november. 20. 17:50
Simor: az idő ketyeg, a számla meg nő
Gazdaság
hvg.hu
2008. október. 28. 06:30
Szalay-Berzeviczy: a világ összeomlik, mi pedig nagy bajban vagyunk
Gazdaság
MTI
2008. november. 06. 15:31