2008. október. 22. 15:29 MTI Utolsó frissítés: 2008. október. 22. 15:36 Gazdaság

Nagy kilengésekkel erősödik a forint

A forint viszonylag széles kilengésekkel tartotta a monetáris tanács kamatdöntését követően kialakult 275 forint körüli euró árfolyamot, majd a kormányfőnek a jegybank lépéseit támogató nyilatkozata után át a kurzus 273 forint körüli 1-2 forintos tartományba tolódott el szerdán kora délután.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nyilatkozatában a kormány támogatásáról biztosította a jegybankot minden olyan lépésben, amit a forint védelmében tesz, valamint említést tett a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folyamatban lévő tárgyalásokról.

A nemzetközi devizapiaci elemzők általában szükséges, de nem elégséges feltételként értékelték a jegybank kamatemelését a forint árfolyamának védelmében. A forint gyengülését ugyanis elsősorban az okozza, hogy a befektetők a legtöbb feltörekvő devizából és értékpapírból dollárba mentik át tőkéjüket. Az elemzők szerint a befektetési döntéseket a jelenlegi pénzpiaci helyzetben nem a kamatkülönbözet kiaknázására alapozzák. 

Egyes vélemények szerint a nagyléptékű kamatemelés akár még fokozhatja is a pánikhangulatot. Amennyiben a nemzetközi befektetői hangulat nem javul és a pénzpiaci környezet nem stabilizálódik, vagyis a többi feltörekvő piaci deviza árfolyama gyengül, az alapkamat emelése csak a forint gyengülésének ütemét lassíthatja - vélik a piacon.

zöldhasú
Hirdetés