2008. október. 17. 12:06 MTI Utolsó frissítés: 2008. október. 17. 12:14 Gazdaság

Az MDF és az MSZP közösen fazonírozná át a plafontörvényt

Az MSZP és az MDF közös módosító javaslatcsomagot nyújtott be az SZDSZ költségvetési kiadási plafontörvényéhez. A két frakció a liberális előterjesztéstől eltérő megoldást javasol a kiadási plafon megállapítására és az adórefom-alapra. A módosító indítványt ma nyújtották be.

Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője elmondta: frakciója azért támogatta a közös indítványt, mert az MDF javaslatainak jelentős részét beépítették az előterjesztésbe. Emlékeztetett: az MDF múlt vasárnap részt vett a pénzügyminiszternél tartott egyeztetésen, és ott nyitottan fogadták észrevételeiket.

Szabó Lajos, az MSZP-frakció költségvetési munkacsoportjának vezetője azt nyilatkozta: az indítvány rendezi a törvényjavaslat hatályát, azaz világossá teszi, pontosan mire terjed ki. Emellett kezdeményezik egy korrigált elsődleges kiadási korlát bevezetését. Hozzátette: ez a jövő évre vonatkozóan egyetlen szám lesz - az elsődleges kiadási főösszeg értéke 2009-ben 11 900 milliárd forint -, de 2010-től egy eljárási rend bevezetését javasolja. 

Az SZDSZ eredeti előterjesztése a költségvetés elsődleges kiadásának 2008-as tervszinten való befagyasztását javasolta. Az MSZP és az MDF azért javasolnak más megoldást, hogy ne jelenjen meg az európai uniós pénzek fogadásánál korlátozó tényező, illetve a beérkező több uniós forrás ne csökkentsen más kiadásokat.

Szabó közölte: az SZDSZ adóreformalapra vonatkozó elképzeléseit úgy módosítják, hogy "a kivetítés szerinti megtakarításnak megfelelő adócsökkentést" a kormánynak három évre előre kell a parlament elé terjesztenie. Az adóreformalap a múltban keletkezett megtakarításokra javasolt egy nyilvántartási és felhasználási módot.

A szocialista képviselő elmondta, hogy átvették az ötpárti egyeztetést megjárt közpénzügyi törvényből a reáladósság-szabályt. A kiadási plafon az elsődleges kiadások változását kontrollálja, míg a reáladósság-szabály szerint az államadósság mértéke a nemzeti össztermékhez viszonyítva nem nőhet.

A módosító indítványban kezdeményezik mind a Fidesz által javasolt költségvetési tanács, mind a közpénzügyi törvénycsomagban szereplő költségvetési hivatal létrehozását. De ha a Fidesznek ez nem felel meg, akkor az MSZP maximálisan partner a további módosításra. Módosító csomagjukban a hivatal, a tanács és az Állami Számvevőszék feladatait úgy hangolták össze, hogy egymás munkáját kiegészítsék.

Szabó Lajos azt mondta, remélik, hogy ez a fajta megoldás minden parlamenti pártnak elfogadható. Veres János pénzügyminiszter csütörtökön azt mondta: a kormány megszerezte a szükséges parlamenti támogatást a közpénzügyi csomaghoz.  A Fidesz és az SZDSZ nem tudott a megegyezésről. Immáron kiderült, az MDF-fel fogott össze az MSZP.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.