2008. október. 10. 15:35 MTI Utolsó frissítés: 2008. október. 10. 15:03 Gazdaság

Magyarország kilátásai Londoból nézve is lefelé mutatnak

Jelentősen rontották a kelet-európai gazdaságokra, köztük Magyarországra adott idei és főleg jövő évi növekedési prognózisaikat londoni feltörekvő piaci elemzők, akik szerint az elmúlt egy hónap globális fejleményei teljesen átterelték a figyelmet az inflációról a növekedési kockázatokra.

A Merrill Lynch bankcsoport londoni befektetési részlege által befektetőknek kiadott heti feltörekvő piaci helyzetértékelések legújabb összeállítása szerint a ház Magyarországon a 2008-ra eddig érvényben tartott 2,1 százalékos GDP-növekedési előrejelzését 1,8 százalékra, 2009-re szóló prognózisát 2,5 százalékról 1,4 százalékra veszi vissza. A cég londoni elemzői emellett a 2009 végére adott MNB-kamatelőrejelzésüket is egy teljes százalékponttal, 7,50 százalékról 6,50 százalékra csökkentették.

A Merrill Lynch elemzése szerint a ház fontolóra vette, hogy előrehozza a kamatcsökkentés kezdetének időpontjára adott prognózisát, ám a forintgyengülés – és a továbbra is magas infláció – miatt úgy döntött, hogy érvényben tartja mostani jóslatát, vagyis azt, hogy 2008 végéig nem változik a jelenleg 8,50 százalékos kamatszint, és 2009 első negyedében várható az első enyhítés.

A forint legutóbbi gyengülése nyomán más nagy londoni házak elemzői még borúlátóbbak a magyarországi kamatcsökkentési kezdet időpontját illetően. Christian Keller, a Barclays Capital londoni befektetési bankcsoport közép-európai közgazdásza pénteken azt mondta, hogy – jóllehet nem tartaná kedvező megoldásnak, ha az MNB kamatemeléssel reagálna a forintárfolyam-fejleményekre – az idei pénzügypolitikai enyhítés most „nyilvánvalóan lekerült a napirendről ... sőt talán (2009) első negyede is lekerült a napirendről”.

Pénteki előrejelzésében a Merrill Lynch is megjegyezte, hogy Magyarországon érvényesül az egyik legmagasabb inflációs árfolyam-átszűrődési ráta a tágabb értelemben vett felzárkózó piaci térségben. A ház a közvetlen térségen belül az idei lengyel GDP-növekedésre adott prognózisát 5,3 százalékról 4,9 százalékra, a jövő évit 4,0 százalékról 3,3 százalékra rontotta. Csehország esetében a 2008-ra szóló 4,1 százalékos előrejelzés érvényben maradt, de a 2009-es ütemre a Merrill Lynch új jóslata 2,7 százalék az eddigi 3,5 százalék helyett. Romániában a cég londoni elemzői az idén változatlanul 8,0 százalékos gazdasági növekedésre számítanak, jövőre azonban az eddig várt 4,6 százalékos GDP-bővülés helyett már csak 4,0 százalékost valószínűsítenek.

A globális pénzügyi válság miatti kelet-európai megtorpanás, sőt egy esetleges térségi hitelválság kialakulása más nagy londoni házak előrejelzéseiben is szerepel. A BNP Paribas e héten kiadott forgatókönyv-összeállítása szerint meglehetősen magas, 25 százalék az esélye annak, hogy a hat közép- és kelet-európai EU-gazdaságban – Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban, Romániában és Bulgáriában – a fejlett ipari térségéhez hasonló hitelpiaci válság bontakozik ki. Az átlagon belül e válság kockázata 10 és 40 százalék között van az egyes országokban.

Hitelválság esetén az országcsoport átlagos GDP-növekedése jövőre 2,3 százalék lenne a válság nélküli, alapeseti forgatókönyvben valószínűsített 3,6 százalék helyett, és 2010-ben is csak 3,2 százalékig gyorsulna vissza; a kedvezőbb előrejelzésben 4,7 százalékos térségi növekedés szerepel arra az évre. A BNP Paribas londoni elemzői kiemelték a román gazdaság sebezhetőségét. A cég szerint a román GDP-növekedés a 2008-ra általa várt 8,5 százalékról térségi hitelpiaci válság nélkül is 3,8 százalékra lassul 2009-ben, és 2010-ben 4,6 százalékra emelkedik vissza. Térségi hitelválság esetén azonban a román GDP-érték növekedési üteme éves összevetésben jövőre 1,4 százalékra zuhanna, úgy, hogy 2009 negyedik negyedében visszaesne a kibocsátás, és 2010 egészében is csak 1,9 százalék lenne a növekedés, állt a BNP Paribas londoni forgatókönyv-változataiban.

A Moody's Economy, a Moody's Investors Service hitelminősítő gazdaságelemző szolgálata pénteki elemzésében azt írta: eddig arra számított, hogy a globális feltörekvő térség tartani tudja magát. Most azonban, hogy a hitelválság elérte e térség gazdaságainak határát is, növekedésük valószínűleg már az idén jóval a hosszú távú trend alá lassul.

Ezt a lassulást különösen Amerika fogja megszenvedni, mert az amerikai gazdaság teljesítménye függ a feltörekvő térség keresletétől, és az export maradt az Egyesült Államok utolsó érdemi növekedési forrása. A feltörekvő térség lassabb gazdasági növekedése általánosságban azt jelenti, hogy most már valószínű a világgazdasági recesszió, ha még nem kezdődött el, áll a Moody's Economy pénteki elemzésében.

zöldhasú
Hirdetés