2008. október. 02. 22:18
HVG
Utolsó frissítés: 2008. október. 02. 21:09
Gazdaság
Elviselhetetlen távhőárak, populista politika
A HVG úgy értesült, hogy a Robin Hood-adó pluszbevételeinek csak töredéke jutna távfűtés-árkompenzációra.
A novemberben várható drágulással átlépheti az elviselhetőség küszöbét a lakossági távhőár, legalábbis már a nyáron ezt konstatálták a politikusok, akik a parlamenti szezonkezdet előtt megkezdték a lakosság pénztárcáját mentő, jobbára populista ötletelést. A gázfűtésnél immár sokkal drágább távfűtés árának letörésére a Fidesz az általános forgalmi adó 20 százalékos kulcsának 5 százalékra csökkentését szorgalmazta, csakhogy szakértői becslés szerint ez 40-45 milliárd forintnyi adókiesést jelentene, aminek ellentételezéséről a fideszes javaslat szokás szerint ezúttal sem szólt.
Válaszul a kormány az energiacégek jövőre becsült 400-500 milliárdos profitját megcsapoló, 8 százalékos, két átmeneti évre kivetendő, úgynevezett Robin Hood-adóval állt elő. Veres János pénzügyminiszter a kormányzati kommunikáció témafelelőseként azzal igyekszik a közvéleményt az új adó pártjára állítani, s a javaslat esetleges bukásának politikai következményeit már előre az ellenzékre hárítani, hogy amennyiben a parlament nem szavazza meg az adó bevezetését, nem lesz pénz a lakossági távhődíj-emelkedés kompenzálására. A HVG úgy értesült, hogy az energiacégek bevételének megcsapolásából származó, az előzetes számítás szerint mintegy 30 milliárd forint pluszbevételből évente mindössze néhány milliárd forint jutna árkompenzációra.
A cikket teljes egészében elolvashatja a legfrissebb HVG-ben.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
Gazdaság
MTI
2008. szeptember. 22. 08:55
Hétfőn benyújtja a kormány a Robin Hood-adót
Gazdaság
MTI
2008. szeptember. 22. 15:49
A Robin Hood-adó jelentős versenyhátrányt okoz a gazdaságnak
Itthon
MTI/hvg.hu
2008. szeptember. 15. 13:59
Robin Hood adó lesz, közölte Gyurcsány
Vélemény
2008. október. 01. 14:17
A Robin Hood sarc hiábavalósága
Gazdaság
MTI
2008. szeptember. 22. 14:45
Veres János: minden energiatermelő cégre kivetnék a Robin Hood-adót
Vállalkozás
hvg.hu
2008. szeptember. 25. 17:35
Robin Hood adó: ellentétes az EU-s irányelvekkel?
Itthon
MTI
2008. szeptember. 23. 11:05
Kormányszóvivő: a Robin Hood-adó nem hárítható át a lakosságra
Gazdaság
MTI
2008. szeptember. 29. 11:27
A Robin Hood adó visszavonását kéri az ásványolaj szövetség
Gazdaság
MTI
2008. szeptember. 26. 12:25
Veres: Robin Hood-adó nélkül nem lesz távhődíj-kompenzálás
Gazdaság
MTI
2008. szeptember. 22. 17:27