2008. szeptember. 23. 13:28 MTI Utolsó frissítés: 2008. szeptember. 23. 13:24 Gazdaság

Üdvözli az amerikai bankmentő csomagot az IMF és az OECD

Üdvözölte az amerikai bankszektor megsegítésére kidolgozott kormányzati csomagot a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója.

Dominique Strauss-Kahn a Financial Times keddi számában megjelent cikkében kifejtette, hogy nagy reményeket fűz az akcióhoz. Egyszersmind azt ajánlotta a többi kormánynak, hogy készítsenek lehetséges forgatókönyveket a globális pénzügyi válság leküzdésére. A nemzetközi szervezet igazgatója szerint erre főként azért van szükség, mert a határokon átnyúló banki összefonódások miatt rendkívül komplex lett egy-egy pénzintézet bukásával előállt helyzet kezelése.

Strauss-Kahn utalt arra is, hogy a válság rendszerszerű megoldására van szükség, növelni kell a bankok likviditását. Szükséges a pénzügyi szektor rekapitalizációja, s ehhez valószínűleg állami pénzeket is be kell vonni. "Megoldható, hogy az állam úgy juttasson tőkét a bankszektornak, hogy az ne jelentsen államosítást" – tette hozzá.

Üdvözölte az amerikai mentőakciót a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) is. Angel Gurria főtitkár azt emelte ki, hogy a 700 milliárd dolláros csomag megteremti a pénzintézetek feltőkésítésének, a bankok megszabadulhatnak a rossz jelzáloghitelektől, visszanyerhetik partenereik bizalmát, és a piac ismét likviddé válik.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.