2008. augusztus. 06. 16:40
MTI
Utolsó frissítés: 2008. augusztus. 06. 16:35
Gazdaság
A GVH szerint nem volt meggy kartell
A piaci folyamatok nyomán alakultak ki a nyomott felvásárlási árak a meggypiacon, és nem a feldolgozók vagy a felvásárlók kartellezése okozta az alacsony árakat - állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), ezért a versenyhatóság a hozzá érkezett mindkét termelői bejelentést elutasította, vizsgálat a meggykartell ügyében nem indul.
A GVH-hoz két bejelentés is érkezett a meggypiaci anomáliák miatt. A piacelemezés megállapította: a hazai meggytermés hozzávetőlegesen 80 százalékát exportálják, a kivitel közel 70-80 százaléka meggybefőtt formájában, esetleg közvetlen fogyasztásra megy, a legnagyobb felvevőpiac Németország.
A vizsgálat szerint az árszint idei csökkenése nem a felvásárlók kartellezésének, sokkal inkább a piaci folyamatoknak köszönhető, amelynek egyik eleme, hogy az átlagos termés ellenére túlkínálati piac alakult ki az új ültetvények termőre fordulása miatt.
Az alacsony ár másik okára a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adott információt: eszerint a német kiskereskedelmi láncok 2008-ban közel 0,5 eurót adtak egy üveg meggybefőttért, amiből 80 forint/kilogrammos felvásárlási ár következhet. Felmerült az is, hogy a tavalyi, magasabb árú alapanyagból, nagyobb önköltséggel készült késztermékből nagyobb készletek maradtak vissza, így tulajdonképpen az vezetett az alacsonyabb felvásárlási árakhoz, hogy a feldolgozók így akarják kompenzálni veszteségeiket.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
Gazdaság
MTI
2008. június. 11. 16:39
Árkartell miatt vegyipari cégeket bírságolt meg Brüsszel
Gazdaság
MTI
2008. június. 23. 14:23
GVH: a Fővárosi Bíróság szerint is kartelleztek a tojástermelők
Hét nap gazdaság
2008. július. 09. 00:00