2008. június. 23. 14:23 MTI Utolsó frissítés: 2008. június. 23. 14:12 Gazdaság

GVH: a Fővárosi Bíróság szerint is kartelleztek a tojástermelők

Helybenhagyta a Fővárosi Bíróság a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntését, amely szerint versenykorlátozásra alkalmas magatartást tanúsított több tojástermeléssel és tojás-értékesítéssel foglalkozó vállalkozás – közölte a GVH.

A GVH még 2006 novemberében állapította meg, hogy a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége 2002-től kezdve versenykorlátozó döntéseket hozott. A szövetség egyebek mellett évente közölte tagjaival, hogy milyen árak betartása ajánlott, és úgynevezett információkartellt szervezett a nagyobb termelők között – áll a közleményben.

A versenyhatóság azt is megállapította, hogy a Magyar Tojás Kft. tagvállalkozásai egyeztették a piaci áraikat és a piacaikat. jogsértés miatt a GVH összesen 26,5 millió bírságot szabott ki. A GVH 120 millió forintra büntette a szövetséget, továbbá összesen 26,5 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Tojás Kft. tagjaira.

A hatósági döntéssel az érintettek nem értettek egyet és bírósághoz fordultak, az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság azonban elutasította a keresetet, és teljes egészében helybenhagyta a GVH döntését.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.