2008. május. 27. 10:05
MTI
Utolsó frissítés: 2008. május. 27. 09:40
Gazdaság
Az első negyedévben 1,5 százalék volt a német GDP-növekedés
Németországban az idei első negyedévben 12 éve legnagyobb ütemben erősödött a gazdaság elsősorban a tőkebefektetések hatására.
Németországban az első negyedévben a hazai össztermék 1,5 százalékkal volt nagyobb a tavalyi utolsó negyedévinél, és 1,8 százalékkal haladta meg a tavalyi első negyedévit - közölte kedden a német szövetségi statisztikai hivatal, megerősítve ezzel a korábbi becslését.
A tőkebefektetések 0,7 százalékponttal járultak hozzá az első negyedévi gazdaságnövekedéshez.
A tavalyi utolsó negyedévben a negyedéven belüli GDP-növekedés 0,3 százalékos, az egy évvel korábbival egybevetve 1,6 százalékos volt.
A tőkebefektetések 0,7 százalékponttal járultak hozzá az első negyedévi gazdaságnövekedéshez.
A tavalyi utolsó negyedévben a negyedéven belüli GDP-növekedés 0,3 százalékos, az egy évvel korábbival egybevetve 1,6 százalékos volt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
Karrier
MTI
2008. április. 30. 12:18
Kevesebb a munkanélküli, de szerény a béremelkedés Németországban
Gazdaság
MTI
2008. május. 20. 10:15
Húsz havi csúcson a német termelői árindex
Gazdaság
MTI
2008. május. 21. 10:39
Németországban az Ifo mutató májusra 103,5 pontra ugrott
Gazdaság
MTI
2008. április. 16. 12:25