2008. május. 26. 11:48 MTI Utolsó frissítés: 2008. május. 26. 11:46 Gazdaság

A megfigyelési botrány feltárását ígéri a Deutsche Telekom elnöke

A Deutsche Telekom korábbi tevékenységével kapcsolatban kirobbant megfigyelési, illetve adatkezelési botrány teljes feltárását ígérte hétfőn a vállalat elnöke.

René Obermann, Európa egyik legnagyobb és legtekintélyesebb távközlési cégének vezetője szigorú következményeket helyezett kilátásba. 
 
A Der Spiegel című hamburgi hírmagazin számolt be arról, hogy a Deutsche Telekom 2005-ben és 2006-ban vezető beosztású tisztségviselőinek mintegy 100 ezer vonalas, illetve mobiltelefon-beszélgetését rögzítette, s egy berlini céget bízott meg azzal, hogy ezek adatait értékelje. A sajátos megfigyelési ügy célja annak feltárása volt, hogy a vállalattal kapcsolatban - mindenekelőtt a sajtónak - milyen információkat szivárogtatnak ki. A "célzott" kapcsolati személyek a Der Spiegel szerint így túlnyomórészt újságírók voltak. Az együttműködő berlini cég elsődleges feladata a rögzített adatok alapján annak kinyomozása volt, hogy az akkori felügyelő bizottsági tagok, továbbá más vezetők - telefonon - kivel léptek kapcsolatba. A beszélgetések tartalmát ugyanakkor a hírek szerint nem hallgatták le.

René Obermann hétfői nyilatkozatában sajnálkozását fejezte ki a történtek miatt. Megerősítette, hogy minderről egy belső ellenőrzés után maga tájékoztatta a bonni államügyészséget, s azonnali, átfogó vizsgálatot követelt.

Hétfői értesülések szerint az ügyészség még nem kezdte meg az ügy felderítését, de erre hamarosan sor kerül. Obermann ugyanakkor hangoztatta, hogy a cégnek 240 ezer korrekt munkatársa van, akik - mint fogalmazott - mindenképp bizalmat érdemelnek. Egyben igyekezett biztosítani a Deutsche Telekom több millió hálózati és mobilelőfizetőjét arról, hogy adataik "biztonságban" vannak, azaz nem kell tartaniuk hasonló adatkezelési botránytól.

A Der Spiegel által "kirobbantott" megfigyelési botrány idején még nem René Obermann, hanem Kai-Uwe Ricke állt a Deutsche Telekom élén. Hétfői nyilatkozatában Ricke elismerte, hogy az akkori elnökség határozottan fellépett a sajtóval szembeni mindenfajta "indiszkrécióval" szemben. Azt hangoztatta ugyanakkor, hogy soha semmifajta törvénytelen megbízást nem adott, s egyetlen egyszer sem rendelte el telefonösszeköttetések "kikémlelését". Ha valóban sor került a Der Spiegel által nyilvánosságra hozott adatkezelési ügyekre, azok nem az akkori elnökség beleegyezésével történtek - állította a cég korábbi vezetője.

Amennyiben a hamburgi hetilap által feltárt adatkezelési visszaélések beigazolódnak, az megfigyelők szerint az elmúlt időszakban amúgy is nehézségekkel küszködő Deutsche Telekom számára súlyos bizalomvesztéssel járhat.
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.