A jövő héten 25 bázispontú kamatemelés várható
A szakértők várakozása szerint a jövő héten 25 bázispontú kamatemelésről dönt a lengyel jegybank elsősorban az infláció és a bérek növekedése miatt.
Ez jócskán meghaladta a jegybank 2,5 százalékos inflációs célját és felülmúlta a szakértők által januárra várt 4,1 százalékot. A magánszektorban a bérnövekedés - amit a jegybank különösen figyelemmel kísér, mert az a későbbi infláció alakulásának egyik jelzője - ugyancsak jelentősen meghaladta a szakértői becsléseket és
januárban éves szinten 11,5 százalékos volt. A szakértők és a jegybank egyaránt arra számít, hogy a következő
hónapokban nő az infláció részben a hatóságilag ellenőrzött áram- és gázdíjak emelkedése miatt, továbbá a benzin és az élelmiszerárak további drágulására.
A jegybank 10 kamatdöntő illetékese közül "héjának" tartott Dariusz Filar azt mondta, hogy szerinte 4 százalék feletti marad az infláció a harmadik negyedév végéig. Filar szerint az első negyedévben 5,75-6,0 százalékra kellene emelni az alapkamatot. A jegybank tavaly április óta ötször emelt kamatot, legutóbb januárban, 5,25 százalékra.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.