Átmeneti adóátcsoportosítási javaslat, emelnék az áfát
A miniszterelnökkel folytatott múlt heti konzultáción átmeneti adóátcsoportosítást javasolt a Magyar Iparszövetség (OKISZ) - mondta Vadász György, a szervezet ügyvezető társelnöke.
Az ügyvezető társelnök utalt a pénzügyminiszter kijelentésére, amely szerint a jövő évi költségvetésben 200 milliárd forint a mozgástér. Ebből némi tartalékot levonva, a bérek terhei legfeljebb 1,9-2 százalékkal csökkenhetnek, amelyet nem vesz észre senki - mutatott rá Vadász György. Ennek kapcsán utalt az áfa 25-ről 20 százalékra csökkentésére: az abból származott 240 milliárdos megtakarítást sem érezte senki, csak a költségvetésből hiányzott.
Az OKISZ fórumán Kovácsné Kozma Zsuzsanna, az APEH vezető főtanácsosa az év elejétől hatályos új áfa-törvényről beszélt. Előzetesen a legtöbb kérdést a fordított adózással kapcsolatosan kapta, amelyben a megrendelő fizeti az áfát.
Miután az ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatások tartoznak ebbe a körbe, mindenekelőtt az ingatlan fogalmát kell tisztázni - mondta a főtanácsos. Példaként elmondta: ha egy cég egy épület légkondicionáló vagy riasztó rendszerét tartja karban, akkor az adózás jellege attól függ, hogy a berendezés szilárd vagy oldható kapcsolatban van az épülettel. Az utólag beépített légkondicionáló vagy riasztó, amely bármikor leszerelhető az épületről, nem része az ingatlannak, így aki azt tartja karban, az egyenesen adózik. Viszont ha a légkondicionáló vagy a riasztó "gyárilag" része az épületnek, a karbantartó fordítottan fog adózni.
Speciális az ablakcsere adózási megítélése is. Ha a tulajdonos maga vásárolja meg az ablakokat, és az eladótól rendeli a beszerelést, akkor az ügylet egyenesen adózik, mivel annak meghatározó eleme az ablak megvásárlása. Ha a beépítő vásárolja az ablakot, akkor az ügylet fordítottan adózik. Viszont ha a tulajdonos veszi meg az ablakot, majd megbíz egy beépítőt, akkor az ablak ára egyenesen, míg a beépítő szolgáltatása fordítottan adózik.
A termőföld mint ingatlan is adózhat fordítottan. Például ha a pihentetett földön parlagfűirtást végez egy társaság, akkor ez a szolgáltatás fordított áfa-kötelezettség alá esik. Ha egy építőcég markológépet bérel, akkor az egyenesen adózik, de a gépi alapásás - mint szolgáltatás - fordított adózású.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.