Orosz bankszámlákat foglaltak le francia bankokban
A svájci Noga cég, amely 1993 óta próbál behajtani egy összeget, amellyel az orosz állam tartozik neki, egy keresettel lefoglaltatott több francia bankokban lévő orosz állami, illetve társasági bankszámlát, de az orosz pénzügyminisztérium keddre kiderítette: decemberben megszerezte a Noga követeléseire vonatkozó összes jogokat, így a svájci cég követelései teljesen alaptalanok.
Az Interfax hírügynökség forrása szerint a minisztérium 2007. decemberében vásárolta meg a tartozást 70 millió dollárért Alekszandr Kogan orosz származású amerikai üzletembertől, aki az orosz állam kötelezvényeit 2006-ban vette meg három banktól. A minisztérium közlemlénye szerint a Noga félrevezette a lefoglalást elrendelő francia bíróságot egy bírósági végzéssel, amely 1997-ben 27 millió dollárt ítélt meg a cégnek, de az addigra már eladta követeléseit. A minisztérium úgy véli, a Noga újabb akciójának célja, hogy rákényszerítse az orosz felet a további tárgyalásokra az állítólagos adósság rendezéséről.
Az összesen 79 millió eurós tartozás fejében további intézkedésig lefoglalták egyebek között a pénzügy-, a gazdasági fejlesztési minisztérium, a Roszkoszmosz űrkutatási ügynökség, a fegyverexportőr Roszoboronexport, a Roszatom, a Ria Novosztyi hírügynökség és a Vnyesekonombank számláin lévő összegeket, továbbá az Orosz Központi Bank által elhelyezett több betétet.
A foglalás már január 2-án történt, de csak most jutott el a híre az orosz nyilvánossághoz. A huzavona már a kilencvenes évek közepe óta zajlik, de úgy tűnt, hogy megoldódott, amikor Alekszandr Kogan 2006. márciusában 60 millió dollárért megvásárolta az orosz állam kötelezvényeit: azóta a követelésről nem esett szó.
A probléma megoldásába bekapcsolódott az orosz ügyészség. A Gazeta című lap keddi számában rámutatott: ha a Noga-ügy nem nyer megoldást, bármikor lefoglalhatják az orosz állam pénzét, amelyet külföldön az úgynevezett stabilizációs alap számláin helyeztek el. A lap arra is felhívta a figyelmet: ilyen kérdésekkel, s az ilyen esetekkel szembeni védelmi mechanizmusokkal a pénzügyminisztériumban Szergej Sztorcsak pénzügyminiszter-helyettes foglalkozott, s mivel ő hónapok óta őrizetben van - noha az ellene felhozott vádak a minisztérium szerint alaptalanok -, most nincs kinek foglalkozni vele. Korábban a lapok azt is megírták: Sztorcsak őrizetben tartása az országnak naponta sok tízmillió dollárjába kerül, mivel nem intéződnek a hozzá tartozó ügyek, nevezetesen az orosz állam tartozásainak rendezése és kintlévőségeinek behajtása.
A pénzügyminisztérium szerint a követelt összeg már rég nem a Nogáé, ugyanis a Noga lemondott e követelésről több bank javára. Ezt megerősítette Kogan is. A jelenleg állítólag a csőd szélén álló Noga és az orosz állam 1991-92-ben kötött szerződést 1,4 milliárd dollár értékben, s ennek értelmében a Noga élelmiszeripari termékeket és műtárgyakat szállított volna kőolajipari termékek fejében Oroszországba. Azóta mindkét fél vitatja a szerződésben foglaltak teljesítését, s 1993-bern az orosz fél felmondta a szerződést, amely az orosz jogászok szerint nem volt korrekt és kizárólag a Noga érdekeit vette figyelembe.
Egyebek mellett az is szerepelt benne, hogy vita esetén Oroszország lemond állami immunitásáról. Így vihette a Noga az ügyet 1997-ben a stockholmi nemzetközi bíróság elé, ahol 1,5 milliárd dollárt követelt: a bíróság 27 milliót ítélt meg. Azóta a svájci vállalat már többször lefoglaltatott orosz vagyontárgyakat: 2000-ban Franciaországban elérte az Oroszország Bankja számláinak, valamint egy nagy vitorlás hajónak a lefoglalását, 2001-ben kísérletet tette arra, hogy lefoglaltassa a Le Bourget-i repülőgép szalonon szereplő orosz gépeket, 2005-ben pedig a Noga keresetére lefoglalták több orosz múzeumnak egy svájci kiállításra érkezett műremekeit - a képek csak a svájci kormány közbenjárására kerülhettek vissza Oroszországba.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.